Német kutatókat ítéltek el a Kheopsz piramis fosztogatásáért

Kairóban öt év börtönre ítéltek három németet és hat egyiptomit: az volt a vád ellenük, hogy fáraókori mûemlékek darabjait lopták el a gízai Nagy (Kheopsz) piramisból. Azt is vizsgálják, hogy a történetben volt-e szerepe a mûemléki hatóság egykori igazgatójának, az egyiptomi Indiana Jones-nak, Zawi Hawasznak.

A németek azt állították magukról, hogy kutatók, és magukkal vitték egy Kheopsz fáraó nevét viselõ kartusnak a darabjait, és hozzá még kõmintákat is. Azzal az ürüggyel, hogy meg akarják állapítani azok korát, annak az elméletnek a bizonyítására, hogy a gízai piramisok több ezer évvel régebbiek, mint ahogy azt a tudomány tartja.

Az egyiptomi elítéltek közül kettõ az ókori világ hét csodájából egyedüliként fennmaradt Nagy Piramis õre volt, hárman a mûemlékvédelmi múzeum munkatársai, egy pedig az egyik utazási iroda igazgatója. Őket azzal vádolták, hogy segédkeztek a lopásnál. Amit tavaly év végén fedeztek fel, de a hatóságok szerint azóta már visszakerültek a helyükre az eltûnt kincsek.

A bíróság azt is vizsgálja, hogy volt-e bármi köze a bûntényhez Zawi Hawasznak, a National Geographic mûsoraiból is jól ismert sztáregyiptológusnak. Aki korábban a mûemlékvédelmi hatóság elnöke volt, és egy ideig a minisztérium élén is állt. Hawas az AFP hírügynökségnek “teljesen alaptalannak” nevezte a feltételezést. Őt egyébként korábban már elítélte a bíróság ókori műtárgyak kicsmpészéséért Egyiptomból, de aztán később felmentették. 

Fotó: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez