Clinton: Védjük meg a kongói civileket

Az USA külügyminisztere azt mondta, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányának és az Egyesült Államoknak többet kell tennie ahhoz, hogy meggyőződjön azok a civilek biztonságáról, akik a keleti országrész háborús övezetében élnek.

v:* {behavior:url(#default#VML);} o:* {behavior:url(#default#VML);} w:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);}


Hillary Clinton Gomában beszélt, az egyik olyan kongói városban, ahol a kormányerők és a Ruandai Demokratikus Felszabadítási Front (FDLR) már korábban összecsapott.

"Nagyon aggódunk a civileket érő támadások miatt, legyen az halál vagy nemi erőszak vagy sebesülés akármilyen katonai támadás során." mondta ezt egy sajtótájékoztatón kedden.

Jótékonysági szervezetek azt mondták, hogy Goma, Észak-Kivu tartomány fővárosa, a legveszélyesebb hely nők és gyerekek számára.

A Joseph Kabila elnök által vezetett kongói kormány, állítja, hogy azok a hadműveletek, amiket azok a lázadók ellen hajtanak végre, akik több száz ember életéért felelősek az elmúlt időben, eredményesek voltak.

De az ENSZ meggyanúsította mind a kormányerőket, mind a lázadókat is, hogy ember ellenes cselekedeteket hajtanak végre, többek között tömegmészárlásokat, nemi erőszakot és fosztogatásokat.

“Ördögi” túlkapások

Clinton, aki még nemi erőszak áldozataival is találkozott gomai körútja során azt mondta, hogy Kinshasha és 17,000 ENSZ békefenntartónak meg kell büntetnie azokat, akik a keleti országrészben civilekre támadnak.

“Az atrocitások a gonosz eszközei, amitől sokan szenvednek.” mondta Mrs. Clinton

"Azok, akik a civil társadalmat szisztematikusan nemi erőszakkal támadják, azok az emberiség ellenes bűncselekményeket követnek el.”

Clintonnak még volt egy rövid megbeszélése Kabila-val mielőtt elindult volna Mugungaba a Goma melletti menekülttábor előtt ahol 18,000 embert ápolnak.

"Mondtam Kabila elnökúrnak, hogy mi segíteni akarunk és megállítani az erőszakot, azért hogy utána ön is hazamehessen” mondta Chantal Mapendo-nak, a női tábor vezetőjének.

Az amerikai külügyminiszter az ásványkincsek kereskedelméről is beszélt, mint a kassziteritről, amit az ország keleti részén bányásznak, és amit az elektronikai berendezések gyártásánál használnak fel.

Ebből az ásványi anyag eladásából befolyt pénzek gyakran a lázadó csoportok kasszájába vándorol.

"A nemzetközi közösségnek el kell kezdenie olyan lépéseket tenni, amivel megállíthatjuk azt, hogy az ásványi anyagból származó bevétel a lázadó csoportok zsebében landoljon és ezzel is pénzügyi alapot biztosítsanak az erőszaknak.” monda Mrs. Clinton

Clinton egy 11 napos, hét országot érintő Afrika körúton van. Következő állomása Nigéria lesz, ahol a korrupció elleni harcot próbálja előmozdítani.

Forrás: Aljazeera.net

Szerkesztette: Ocskán Koppány

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez