A titkozatos közel-keleti kőkörök

Az 1920-as években egy nagybajuszú brit ezredes, Lionel Ries mérte fel azokat a sivatagokat, amelyek a mai Jordániában helyezkednek el. Ő készítette az első régészeti fotókat is a térségben. Amelyeken három, szinte tökéletesen kör alakú kőépítményt is megörökített. Ezekhez még csak hasonlót sem talált akkor környéken és igencsak zavarba hozták – írta száz éve az Antiquity című folyóiratnak.

A körök közül az egyiknek 365 méternél is nagyobb volt az átmérője. De hiába voltak titokzatosak és ezért, mint hihetnők, nagy érdeklődésre számot tartóak, a következő csaknem 60 évre mindenki megfeledkezett róluk. Csak később kezdték berepülni a tudósok a környéket, hogy megtudják: van-e még több is belőlük – meséli David Kennedy archeológus a Washington Post-nak. Aki aztán talált is valamit, ami igazán meglepte. Sokkal, de sokkal több hatalmas, kőből készült kört. Egy méter magasakat. 12 darabot Jordániában, egy továbbit Szíriában és kettőt Törökország délkeleti részén. Jóllehet egymástól meglehetős távolságra voltak ezek, meglepően hasonlítottak egymásra.

kor

Honnét származnak? Milyen célokat szolgáltak és kinek? – tette fel a kérdést a régész. Aki nem volt rest kutatni. A rejtély megfejtéséhez nem jutott közelebb, csak a hasonlóságokat taglalta az építmények között.

Azt mondja, még azt sem tudni, hogy milyen régiek ezek. Minden bizonnyal a Római Birodalomnál korábbiak, mert egy ősi római út kerüli meg őket. “Az is lehet, hogy történelem előttiek” – mondja.

maxresdefault

A Közel-Keletet, írja tanulmányában Kennedy, sűrűn átszövik a kör alakú struktúrák, de ezek egyike sem olyan hatalmas, mint azok, amelyeket ő fedezett fel. És amelyeknek érdekes vonása az is, hogy különféle környezetben fordulnak elő: sivatagban éppen úgy, mint sziklás területen vagy termékeny dombokon. De majdnem mind Jordániában van. Ezért is lepődtek meg, amikor több mint 300 kilométerrel arrébb, Szíriában is találtak egyet. És talán még többet is fognak.

Kennedy nem gondolja, hogy a kőkörök valamilyen ősi, még fel nem fedezett civilizáció termékei volnának. De azt igen, hogy egy máig ismeretlen kulturális gyakorlatot tükröznek. “Nem természetes képződmények” – mondja. “Néhol kezdetleges szerszámokat is találtunk a közelükben. Ez nem lehet véletlen egybeesés. Kell, hogy valamilyen elképzelés legyen mögöttük. De hogy pontosan mi, arról még fogalmunk sincs.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez