Bíróból politikus Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – Miután a népszavazáson elfogadták az alkotmánymódosításokat, hamarosan választásokat rendeznek Egyiptomban. Az Arab Liga egyiptomi elnöke és Mohammed el-Baradei után újabb jelölt jelezte indulási szándékát az elnökválasztáson.

 

 

 

Megvan a harmadik elnökjelölt Egyiptomban. Az 59 éves Hisham al-Bastawisy jelenleg Kuvaitban él, mert a Mubarak rezsim idején megfigyelés alatt tartották és többször is halálosan megfenyegették a hatóságok. Az elmenekült bíró korábban meghatározó szerepet töltött be az ország igazságszolgáltatásában, a 2005-ös választási kampányban pedig azzal vált ismertté, hogy kiállt a bíróságok függetlensége mellett. Bastawisy korábban keményen bírálta a választásokat, amelyekből rendre Mubarak pártja került ki győztesen. A Reuters hírügynökségnek Bastawisy azt mondta, többen is megkeresték, hogy vállalja a jelöltséget, ezért döntött az indulás mellett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez