Ismét harcok robbantak ki Szudán és Dél-Szudán között

Szudán, Kartúm – Az összecsapások miatt Omar Bashir elnök úgy döntött, hogy lemondja hivatalos dél-szudáni látogatását. A harcok kiújulása miatt a felek egymásra mutogatnak.

 

 A dél-szudániak azzal vádolják a szudáni haderőt, hogy két határ menti régiót repülőkkel bombázott, míg egy harmadik területen szárazföldi csapatokkal lendült támadásba. A szudániak viszont azt mondták, hogy a dél-szudáni hadsereg indított támadást Heglig régióban, amely vitatott hovatartozású terület. Mindkét fél magáénak tekinti az olajban gazdag vidéket. A harcok kirobbanása miatt a szudáni elnök, Omar al Bashir bejelentette, hogy nem utazik Dél-Szudánba, ahol tárgyalásokat folytatott volna a két ország közötti kényes ügyekről. Bashir eredetileg április 3-án repült volna Dzsubába. A szudáni vezetés állítása szerint a déliek lendültek támadásba és Szudánban működő lázadó szervezetek is támogatják őket.

A harcok alakulásáról a két katonai vezetés egymásnak ellentmondó közleményeket adott ki. Mindkét fél a maga sikereit emelte ki, de hallgatott a veszteségegekről.

A két ország között rendkívül feszült a viszony, miután Dél-Szudán kikiáltotta függetlenségét 2011 elején. Dél-Szudán népszavazáson döntött arról, hogy kiválik Szudánból, miután több évtizedeken keresztül véres polgárháborút folytattak Kartúm ellen. A szétválás után Dél-Szudánhoz került az olajmezők jelentős része. A csővezetékkel, az olajfinomítókkal és a tengeri kijárattal viszont Szudán rendelkezik. A két ország egymásra van utalva, hogy az olajat exportálni tudják, de a tranzit díjakról és az exportból származó bevételek elosztásáról még nem sikerült megállapodniuk. Bashir azért utazott volna Dzsubába, hogy Salva Kiir dél-szudáni elnökkel tárgyaljon a vitás kérdések rendezéséről. Dél-Szudán leállította az olajtermelést, ezért az export szünettel. Szudánnak viszont rendkívül fontos lenne a kivitel újraindítása, mert az ország gazdasága romokban hever, miután Dél-Szudán kivált. A dzsubai vezetés szerint Szudán valójában háborúra készül.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez