Hátrál a hadsereg Maliban

Mali, Bamako – A mali hadsereg taktikai okokra hivatkozva két városból vonult ki, a hivatalos indoklás szerint Gaoban vonják össze az egységeket. A tuaregek továbbra is megállíthatatlanok, sorra foglalják el a településeketészakon.

 

„Stratégiai okok miatt vonultuk ki Ansogóból és Bouremből, hogy összevonjunk csapatainkat Gaoban” – közölte hivatalosan a mali hadsereg. Gaoban van az északi kormányhadsereg főhadiszállása. Katonai szakértő szerint a település bevételével a tuaregek az ország teljes északi részét ellenőrzésük a vonnák. Közben a junta Bamakóban nemzetközi segítséget kért a tuareg lázadás leverésére, a válaszra még várni kell. A puccsisták szerint a helyzet kritikus. A tuaregek összefogtak a térségben működő szélsőséges iszlamista csoportokkal, így az Ansar Dine nevű szervezettel, és elfoglalták Kidált, amely a fővárostól 1000 km-re található. Egy helyi lakos elmondta, hogy a hadsereg nem tanúsított komoly ellenállást. A tuaregek bevonulását fosztogatások kísérték.

Északon Gaón kívül egyelőre Timbuktu is a hadsereg ellenőrzése alatt van. A tuareg lázadók szóvivője azt mondta, folytatják előrenyomulásokat a régió két legnagyobb városa felé.

A mali hadsereg 6-7 ezer katonát számlál, de nincs elég fegyvere és lőszere. A tuaregek, bár a hírek szerint kevesebben vannak, jól szervezettek harcedzettek, jól felszereltek. Nehéztüzérségük is van, ez magyarázza, hogy a hadsereg óvakodik a nyílt ütközettől a lázadókkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez