Szabadlábon, de azért nem teljesen szabadon Maliban

Mali, Bamako – A junta szabadon engedett 22, korábban fontos tisztségekből elmozdított politikai foglyot, a csoportot még a hét elején tartóztatták le. A katonák elméletileg átadták a hatalmat az átmeneti elnöknek és kormánynak, de gyakorlatilag most is ők irányítanak.

 

 A hadsereg közleményben adta hírül a 22 személy szabadon engedését, de azt is jelezte, hogy az ellenük indított eljárásokat nem szüntették meg, továbbra is a hatóságok rendelkezésére kell állniuk. Ha szükséges. A letartóztatások komoly nemzetközi felháborodást váltottak ki, mert azután történtek, hogy a junta hivatalosan is „átadta” a hatalmat, Dioncounda Traore átmeneti elnöknek. A katonák Amadou Toumani Touré megbuktatott elnök embereit, volt minisztereket és magas rangú katonákat tartóztattak le, akik nyíltan ellenezték a március 22-én végrehajtott puccsot. Sokak szerint a hét elején történt letartóztatások azt mutatják, hogy a puccsisták korántsem adták át a hatalmat a civileknek és valójában még mindig nyeregben érzik magukat. Traore átmeneti elnök és a nemrég kinevezett miniszterelnök is felszólította a puccsistákat, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket. Richard Zink, az EU mali küldöttségének a vezetője azt mondta, hogy a puccsisták könnyen alááshatják Traore elnök tekintélyét, ha folytatják a letartóztatásokat.

 A junta a letartóztatások után azt közölte, hogy a gyanúsított személyek otthonaiban rengeteg tisztázatlan eredetű fegyvert találtak, ami új típusú biztonsági kihívást, fenyegetést jelentett. A letartóztatott személyek között volt az egykori miniszterelnök és a védelmi miniszter. A puccsisták a megbuktatott Touré egyik tábornokát is elhurcolták, ő korábban az elnök biztonságáért volt felelős. Soumaila Cissét is elvitték a katonák, ő pedig Mali legnagyobb pártjának elnöke.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez