Az ENSZ BT szankciókra szólít fel az iszlamista milíciák ellen Észak-Maliban

Egyesült Államok, New York – A Biztonsági Tanács döntött arról, hogy szankciókat kell alkalmazni minden olyan egyén vagy csoportosulás ellen, aki vagy amely, kapcsolatot tart fenn az al Kaida észak-afrikai szárnyával Mali északi részén.

A határozat elsősorban az Ansar Dine  tuareg milicisták ellen irányul. Ők korábban egyesülni akartak az MNLA nevű tuareg szervezettel, de ez az elképzelés megbukott. A világi MNLA vezetőit arra figyelmeztették, hogy ha egyesül egy iszlamista milíciával, amely jó kapcsolatokat ápol az AQIM-mal, akkor maga is terrorista szervezetnek számít majd a jövőben, annak minden következményével együtt…

A szakítás után az MNLA csatát veszett az iszlamista milíciákkal szemben, és kivonult Gao és Timbuktu városából. Ezután kezdődött meg az iszlám kultúra emlékeinek barbár lerombolása Timbuktuban.
A francia kormányfő közölte, hogy nem tűrik el azt, hogy Mali északi része a terrorizmus bástyája legyen Északnyugat-Afrikában. Párizs abban bízik, hogy a nyugat-afrikai államok előbb utóbb katonai akciót indítanak Mali északi részén a terrorista milíciák ellen.Csakhogy a nyugat-afrikai államok arra várnak, hogy valamiféle akcióképes kormányzat jöjjön létre Mali fővárosában, Bamakoban…
Közben pedig a fanatikus iszlamista milicisták nyugodtan berendezkednek Mali északi részén, ahol be akarjak vezetni Mohamed próféta törvényeit, a sariat. Nem is titkolt céljuk  az, hogy egész Északnyugat-Afrikában iszlám államot hozzanak létre, amely a tálibok által irányított Afganisztán mintájára az al Kaida terrorizmus világméretű központja lehetne

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez