Már „élesben” megy – tiltakozás Szudánban

Szudán, Kartúm – A biztonsági erők egyre erőszakosabban lépnek fel a tüntetőkkel szemben Szudánban. A tiltakozó megmozdulásokat a kormány megszorító és takarékossági intézkedései váltották ki, amelyek a társadalom jelentős részét rendkívül érzékenyen érintik.

 

A leghevesebb összecsapások a biztonsági erők és a tüntetők között a Wad Nubawi mecsetnél voltak. A szudáni biztonsági erők egyre erőszakosabban lépnek fel a tiltakozókkal szemben és gyakran brutális módon vetnek véget a megmozdulásoknak.

Az egyik ellenzéki politikusnő elmondta, hogy június 22-én a Wad Nubawi mecsetnél békés demonstrációt tartottak, de a hatóságok könnygáz-gránátokat és gumilövedékeket vetettek be a tiltakozók ellen, akik a mecsetben kerestek menedéket maguknak. Sokan megsérültek a gumilövedékekétől. Mások túl sok könnygázt lélegeztek be és emiatt rosszul lettek. A demonstrálóknak akkor sikerült egy zónát kialakítaniuk, ahol a sérülteket el tudták látni. A biztonsági erők aznap még éleslőszerrel is lövöldöztek a levegőbe, hogy elrettentsék a tüntetőket, egy embert pedig lábon lőttek.

Az ellenzéki politikusnő elmondta, hogy július 6-án szintén a Wad Nubawi mecsetnél volt tiltakozó akció.A biztonsági erők taktikát váltottak, megerősítették a kordonokat, a területeket lezárták, ezért a tüntetők nem tudtak egy olyan zónát kialakítani, ahol esősegélyben tudták volna részesíteni a sérülteket. A biztonsági erők arra törekedtek, hogy a tüntetőket elszigeteljék.

Szudánban június 16-án kezdődtek el a tüntetések, miután a kormány bejelentette, hogy megszorító intézkedéseket vezet be. Emellett megvonták a lakossági üzemanyagár támogatásokat és adókat is emeltek. A tüntetések kialakulásához az is hozzájárult, hogy az országban több mint 30%-ra növekedett az infláció és az élelmiszerárak az egekbe szöktek. A megmozdulásokat főleg egyetemi hallgatók szervezték, majd később az ellenzéki pártok is jelezték, hogy csatlakoznak a demonstrációkhoz. Az EU, az USA, Kanada és Nagy Britannia elítélte a tüntetők elleni erőszakot.

Mariam al-Mahdi, a már idézett ellenzéki poltikusnő elmondta, hogy ezen a héten is tüntetések várhatóak a Wad Nubawi mecsetnél, amely az Umma párt támogatóinak gyülekező helye. Megjósolhatatlan, hogy mi fog történni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez