Clintonra várva- Enyhülés az egyiptomi jogi „hidegháborúban”

 

Egyiptom, Kairó – Morszi egyiptomi elnök elfogadta az Alkotmánybíróság döntését, amely érvénytelenítette az ő rendeletét a parlament jogállásáról.
“Bár az alkotmánybíróság döntése megakadályozza a parlament működését, tiszteletben tartom azt, mert Egyiptom jogállam!”- mondta Morszi elnök. Hívei a Tahrir téren tüntettek a hadsereg és az alkotmánybíróság ellen.
Morszi elnök nem sokkal a beiktatása után úgy döntött, hogy engedélyezi a parlament működését, melyet az alkotmánybíróság korábban felfüggesztett. A parlament, amelyben az iszlamista pártok többségben vannak, össze is ült kedden, ám a világi pártok bojkottálták az ülést. Arra hivatkoztak, hogy az elnök, aki a Muzulmán Testvériség képviseletében lett államfő,”alkotmányos puccsot” hajtott végre.
A hétvégén Kairóba érkezik Clinton amerikai külügyminiszter, aki minden érdekelt féllel találkozni akar. Obama amerikai elnök meghívta Washingtonba Morszi egyiptomi államfőt, aki az Egyesült Államokban végezte tanulmányait. Éppúgy, mint az egyiptomi tisztikar jelentős része …

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez