Működik a Muzulmán Testvériség cenzúrája Egyiptomban

Egyiptom, Kairó  –   Akadályozzuk meg, hogy a Muzulmán Testvériség iszlám emirátussá változtassa Egyiptomot!- írta vezércikkében az Al Dostour című ellenzéki lap. Rendőrök szállták meg a nyomdát és a már kinyomtatott példányok egy részét elkobozták. A főszerkesztő szerint a Muzulmán Testvériség, amelyhez Morsi elnök is tartozik, így készül a parlamenti választásra …


  Az AFP úgy értesült, hogy az állambiztonsági ügyekkel foglalkozó főügyészség utasította a rendőrséget a brutális akcióra. Az ellenzéki lapot azzal vádolják, hogy megsértette Morsi elnököt. A lap főszerkesztője viszont úgy nyilatkozott az AFP- nek, hogy ez a sajtószabadság nyílt megsértése. Szerinte a Muzulmán Testvériség népszerűsége csökkenőben van Egyiptomban, ahol hamarosan választásokat rendeznek, mert a korábbi parlamenti választást szabálytalannak ítélte az alkotmánybíróság. Azt a voksolást, éppúgy mint az elnökválasztást, a Muzulmán Testvériség nyerte. De a hatalomra kerülés után kiderült, hogy nemigen van programja Egyiptom gazdasági gondjainak enyhítésére, a tömegnyomor megszüntetésére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez