Afrika készen áll katonákat küldeni a radikális iszlamisták ellen Maliban

Mali, Bamako –  Az afrikai államok készek katonákat küldeni Maliba, ahol a bamakói kormány erői francia támogatással harcolnak a radikális iszlamisták ellen. Az iszlamisták több mint kilenc hónapja tartják megszállás alatt az ország északi régióját. 

 

A Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) elnöke, Alassane Ouattara bejelentette, hogy 3300 katonát küld a szervezet Maliba. Az alakulatok az ENSZ által jóváhagyott hadműveletekben fognak részt venni. Főleg nigériai, togói és szenegáli katonák vesznek részt a misszióban, de Niger és Burkina Faso is jelezte, hogy 500 katonát küld az országba.

 A franciák főleg légi támogatást nyújtanak a bamakói kormány erőinek, amelyeknek sikerült visszafoglalniuk Konát a lázadó iszlamistáktól. Közben a francia erők parancsnoka, Edouard Guillaud kijelentette: a francia csapatoknak nem áll szándékukban üldözőbe venni a radikális iszlamista fegyvereseket. Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter pedig arról számolt be, hogy a francia hadsereg különleges erői Moptiban állomásoznak, emellett több száz katona érkezett Bamakóba. Párizs álláspontja szerint Európa és a környező országok biztonságát fenyegeti, hogy a radikális iszlamisták elfoglalták Észak-Malit, ahonnan támadásokat és terrorista merényleteket készíthetnek elő.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez