Csádi katonák vonultak be a radikálisok utolsó fellegvárába Észak-Maliban

Mali, Bamako – Körülbelül 1800 csádi katona vonult be Kidalba, amely Mali legészakabbra fekvő városa és egyben a radikális iszlamista lázadók utolsó fellegvára volt. A francia csapatok jelenleg a város repterét tartják ellenőrzésük alatt, amit egy hete foglaltak el.

 

A radikális iszlamisták már jó ideje elhagyták a várost, amely az MNLA mérsékelt iszlamista tuareg szervezet ellenőrzése alá került. Az MNLA korábban jelezte, hogy szakított a radikális Ansar Dine szervezettel és kész tárgyalni a központi vezetéssel, illetve a franciákkal. Az MNLA azt is jelezte, hogy nem szeretnék a mali kormányerőknek átadni a várost. Az MNLA ugyanis azzal vádolja a mali hadsereg katonáit, hogy a felszabadított településeken tuareg civileket gyilkoltak meg. A radikális iszlamistákról nincs hír, nem is jelentkeztek. Csupán annyit tudni róluk, hogy a Kidál közelében található hegységekbe húzódtak vissza, ahol a francia légierő nemrég bombázást is végrehajtott. 

Közben az ENSZ, az EU és az afrikai államok vezetői Brüsszelben tanácskoznak Mali jövőjéről. A tanácskozáson elsősorban Mali újjáépítéséről és az országnak szánt pénzügyi segítségnyújtásról van szó. Nagy kérdés viszont, hogy a július 21-re tervezett választásokat megrendezik-e az országban. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez