Akár 15 évet is kaphat két iráni Kenyában, akiket terrorizmussal vádolnak

Kenya, Nairobi – A kenyai bíróság bűnösnek talált két iráni állampolgárt, akik állítólag nyugati érdekeltségű célpontok ellen akartak támadást végrehajtani. Az ítélethirdetés május 6-án várható. 

 

Ahmed Mohammedet és Sayeg Mansourt még 2012 tartóztatták le a kenyai hatóságok, 15 kg robbanóanyagot találtak náluk a rendőrök. A kenyaiak szerint a két iráni egy nemzetközi terrorista szervezet tagja, brit, izraeli és amerikai célpontok ellen akartak robbantásos támadást végrehajtani Mombasában. A két iráni tagadta a vádakat.

 

A két iráni 2012. június 12-én érkezett a kelet-afrikai országba. Az irániak ezt követően Mombasába mentek, ott szerezték meg a robbanóanyagot, amit később egy golfpályán rejtettek el. A kenyai hatóságok szerint legalább 85 kg robbanóanyagot csempésztek be az országba, de azt még nem találták meg a rendőrök.  A kenyai terrorelhárítás vezetője azt mondta, hogy az irániak kormányzati épületeket és külképviseletek is felvettek a célpontok listájára.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez