Ki gyilkolt Kairóban?

Nem tudni, hogy ki lőtt, nem tudni, hogy mennyi áldozat van. Mindenki mást mond. A lövöldözés egy katonai létesítmény közelében tört ki, ahol a hadsereg állítólag fogva tartja Mohammed Morszit.  

 

Az egyiptomi hadsereg a lövöldözés után azt közölte, hogy „terrorista csoportok” megpróbálták megrohamozni a katonai létesítményt. A lövöldözésben egy katonatiszt is meghalt és legalább 40-en megsebesültek – ezt közölte a hadsereg. A Muzulmán Testvériség politikai pártjának (Szabadság és Igazságosság) képviselője,  Murad Ali azt mondta, hogy a lövöldözésben legalább 34 személy halt meg, mind Morszi támogatói voltak. A politikus beszámolója szerint az iszlamisták ülőtüntetést szervezetek az elnöki gárda épülete előtt. Hajnalban éppen imádkoztak, amikor a katonák megrohamozták őket.  A BBC-nek az egyik tüntető,  Alaa el Hadidi azt mondta, hogy teljesen váratlanul érte őket a katonák akciója, akik éles lőszert és könnygáz-gránátokat vettek be. Egy másik szemtanú,Mahmud al-Shilli az AFP hírügynökségnek viszont azt mondta, hogy a katonák csak könnygázt használtak, a gyilkos lövéseket ismeretlen civil ruhás személyek adták le. A hadsereg közleménye szerint körülbelül 200 embert tartóztattak le a lövöldözés után, akiknél fegyvereket és házi készítésű Molotov-koktélokat találtak.

Közben az ultrakonzervatív szalafista Núr Párt bejelentette, hogy nem tárgyal tovább a hadsereggel, és az átmeneti kormány összetételéről sem hajlandó „alkudozni”– mondta Nader Bakar szóvivő. A szalafísták korábban támogatták Morszi eltávolítását a hatalomból, de a mostani vérengzés után úgy döntöttek, hogy inkább visszalépnek. A szalafísták szerint a köztársasági gárda „mészárlást” hajtott végre az iszlamista tüntetők ellen.     

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez