Szudán bezáratja az országban működő iráni kulturális központokat

Szudán bezáratja az országban működő, síita térítéssel vádolt iráni kulturális központokat – közölte kedden egy kormánytisztviselő az AFP francia hírügynökséggel.

 “A szudáni hatóságok hétfő este behívatták az iráni nagykövetség ügyvivőjét, és arról tájékoztatták, hogy döntésük értelmében be kell zárni a három kulturális központot, az intézetek munkatársainak pedig 72 órán belül el kell hagyniuk az országot” – tudatta a neve elhallgatását kérő illetékes.

A tisztségviselő a kormány döntését azzal indokolta, hogy ezen központok egyre erősebben próbálják terjeszteni a síita vallást a szunnita többségű Szudánban. Egy név nélkül nyilatkozó, vallási ügyekre szakosodott szudáni szakember nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a lépés mögött a Perzsa-(Arab-)öböl menti szunnita monarchiák állnak.

Szaúd-Arábia és Irán kapcsolata meglehetősen feszültnek nevezhető, Szudán ezzel szemben jó viszonyt ápol a perzsa állammal. Omar el-Besír szudáni elnök 2012-ben Teheránba utazott, és ott “mélyen gyökerezőnek” nevezte a két ország közötti kapcsolatokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez