Leválthatják az algériai elnököt

Egy francia kórházban kezelték a hét közepétől a 77 éves Abdel-Azíz Buteflika algériai elnököt, egészségi állapotáról azonban semmit sem tudni, az algériai kormány hallgat az üggyel kapcsolatosan. Ezért olyan spekulációk láttak napvilágot, amelyek szerint küszöbön állhat a hivatalát negyedik alkalommal betöltő, hajlott korú államfő leváltása az észak-afrikai országban.

 A kormányzat régóta hangoztatja, hogy az országban nyugtalansághoz vezethetne, ha kiderülne, Buteflika egészségi állapota miatt alkalmatlan Algéria vezetésére, és emiatt Algír tabuként kezeli a témát.

A Le Dauphiné Libéré című francia lap arról számolt be, hogy Buteflika szombaton hagyta el a franciaországi Grenoble-ban található kórházat. Nem tudni, hogy hova vitték az államfőt, hozzá közel álló források csupán annyit közöltek, elhagyta Franciaországot.

Az áprilisban negyedik alkalommal Algéria élére választott Abdel-Azíz Buteflika az elmúlt tíz évben többször járt a nyugat-európai országban gyógykezelésen. Tavaly az államfő szélütést szenvedett el, és ezután két és fél hónapig Franciaországban tartózkodott. Az utóbbi időben az észak-afrikai országban egyre többen rebesgetik, hogy nemsokára véget érhet Buteflika 1999-től tartó uralma. Abdel-Azíz Rahábi korábbi algériai diplomata a dpa német hírügynökségnek vasárnap úgy nyilatkozott, hogy folyamatban van a hatalomváltás.

Az ellenzék régóta követeli, hogy a hatalmi vákuum betöltése miatt az algériai alkotmány 88. cikke alapján váltsák le Buteflikát, és írjanak ki új választásokat. Ennek értelmében az elnököt felmenthetik hivatalából, amennyiben egészségi okokból már nem képes ellátni feladatát.

Ellenzéki politikusok azonban attól tartanak, hogy a tényleges hatalom már régóta az államfő közeli bizalmasainak kezében összpontosul.

A széles körű támogatói bázissal 1999-ben hatalomra került Abdel-Azíz Buteflika mindenekelőtt annak köszönheti hosszú ideje tartó államfői pozícióját, hogy sikerült Algériát kivezetnie történelmének egyik legborzalmasabb, mintegy 150 ezer halálos áldozattal járó polgárháborújából. Az elnöknek sikerült békét kötnie az iszlamistákkal, és megfékeznie az országban dúló erőszakot. Ezt egyebek mellett azzal érte el, hogy több ezer iszlamista harcosnak amnesztiát adott.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez