Brit segélyből luxus gép Ugandában

Uganda, Kampala – A britek azzal vádolják az ugandai vezetést, hogy segélypénzből vásároltak luxus repülőgépet Yoweri Museveni elnöknek. Uganda lakosságának a döntő többsége napi egy dollárból él naponta. Az ugandai vezetés cáfolja a vádakat és a bizonyítékokat követelik a britektől.
Lord Ashcroft brit politikus szerint, az ugandai vezetés a brit kormánytól kapott segélypénzből vásárolt luxus repülőgépet az elnöknek. A britek korábban 113 millió dollárt utaltak át az afrikai országnak, hogy segítsék leküzdeni a szegénységet. A segélypénzt 2008-09-ben adták a britek. Tamale Mirundi az ugandai elnök szóvivője tagadta a vádakat. Mirundi elmondta, hogy Ugandának nincs szüksége a britek pénzére, hogy repülőgépet vásároljanak. A szóvivő megjegyezte, hogy a 2008-ban vásárolt luxus repülőgépre, az ugandai parlament adott engedélyt. Az ugandai kormány 2008-ban azt mondta a repülőgép vásárlásról, hogy a HSBC banktól vettek fel kölcsönt és eladták az elnök régi hét éves repülőjét. A befolyó pénzt pedig az új gép vásárlásába fektették be. Az elnök szóvivője azt mondta, hogy az Museveninek biztonsági okokból vásároltak új gépet annak idején.
Yoweri Museveni elnök 25 éve van hatalmon Ugandában. Az elnököt egyre több kritika éri hazájában önkényes kormányzása miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez