Szeptember elseje lesz az újjászületés napja

A Malaysia Airlines történetében. A gyakorlatilag újnak számító cég azonban az előd minden kötelezettségét átveszi.

 

Május elsején vette át a Malaysia Airlines igazgatói posztját Christophe Mueller, aki az ír Aer Lingus élén állt eddig. Mueller korábban dolgozott a belga Sabenánál és a német Lufthansánál is. Mostanában interjúkban csepegteti, hogy milyen változásokat tervez. Ezúttal a BBC tudta szóra bírni. Muller elmondta, hogy a Malaysia Airlines pénzügyi, technikai értelemben csődbe jutott. A Khaznah állami befektetési alaptól és részben magánbefektetőktől 1,6 milliárd dollár áramlik a társaságba és ezzel új tulajdonosi szerkezet alakul ki. Eddig a maláj nemzeti légitársaság az állami cégek összes betegség tünetével rendelkezett, a kormány még a napi ügyekbe is beleszólt és a szerződések mögött sokszor politikai érdekek voltak a meghatározók. Mueller szerint szeptembertől szigorúan üzleti alapon működik majd a társaság, amely valószínűleg új nevet is kap. Igaz a most a BBC-nek azt mondta, ez a kérdés még nem dőlt el.

Tavaly két tragikus baleset rontotta a Malaysia Airlines márkanév hitelét. 2014 márciusában a 239 utassal a fedélzetén eltűnt a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járat, a gép roncsai a mai napig nem kerültek elő. Júliusban Ukrajna fölött lőtték le a Malaysia Airlines MH17-es, Amszterdamból indult járatát, 298 ember halt meg. Két ilyen súlyos tragédia után célszerűnek tűnik a név megváltoztatása is. Elkerülhetetlen lesz a húszezer fős alkalmazotti létszám csökkentése, Muller most azt mondta, hogy legalább 6000 alkalmazottjuktól fognak megválni. Ugyanakkor leszögezte, hogy az új társaság eleget tesz elődje minden kártérítési kötelezettségének, és a régi törzs utasok privilégiumai is megmaradnak. Az új főnök most nem beszélt járatok megszüntetéséről vagy a géppark megújításáról. Vélhetően ezekről még nem döntöttek. Mueller korábban sikeres vezetőnek bizonyult a belga Sabenánál, a német Lufthansánál és legutóbb az ír air Aer Lingusnál is, bár módszerei elég kemények voltak. Ezért korábbi alkalmazottai a Terminátor nevet adták neki. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez