A szakértő szemével a VII. Africa Summit-ról

Magyarország, Budapest – A nemzetközi gazdasági fórum megrendezése szorosan illeszkedett a magyar kormány külgazdasági politikájának alapvető célkitűzéseihez, a magyar vállalatok üzleti pozícióinak az Európán kívüli országokban történő megerősítéséhez.

A kormányközi GVB tunéziai és magyar delegációja a rendezvény első részén vett részt, amelynek során beszédet mondott Mr. Alaya Bettaieb államtitkár a tunéziai delegáció vezetője. Beszédében hangsúlyozta, hogy a GVB és az üzletember delegáció tárgyalásainak legfőbb célja a korábban jelentős gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok újraindítása, különös tekintettel a kooperációs- és partnerkapcsolatokra.

A három kiemelt Maghreb-ország történelmi kapcsolatai révén az Európai Unió nagyon jelentős partnere. Fontos volna, hogy a Nyugat-európai országokon kívül a Közép- és Kelet-európai országok is részt vegyenek a Mediterrán déli országainak fejlesztésében. Nagyon fontos a projektekben való közös részvétel, a technológia-transzfer, közös vállalatok létrehozása.

A rendezvény első részében a térségben tevékenykedő jelentős cégek vezetői tartottak előadásokat az üzleti és befektetési lehetőségekről, a partnerkapcsolatok kialakításának feltételeiről, a Maghreb-térség országai gazdasági életének jogi kereteiről, a külföldiek vállalat-alapításának feltételeiről valamint a banki, pénzügyi, adózási előírásokról és a vámrendszerekről.    

A rendezvény második részében üzletember-találkozókra, konkrét üzleti tárgyalásokra került sor. Ez lehetőséget nyújtott a jelenlévő vállalatok képviselői közötti közvetlen tárgyalásokra, az elhangzott előadások részleteinek megtárgyalására, a partnerkapcsolatok megalapozására, ill. a meglévő kapcsolatok továbbfejlesztésére.

A rendezvényre mintegy 80 magyar vállalat regisztrált, és vett részt aktívan az üzletember találkozón. Nagyon sok vállalat a korábban már megkezdett konkrét üzleti tárgyalásokat folytatta, de számos új kapcsolat is létesült. Néhány cég a hét végéig marad Budapesten, és az Üzleti Tanácsok tagjainak segítségével és konkrét részvételével tovább folytatják a tárgyalásokat.

A Maghreb-reneszánsz rendezvény nagyon sikeres volt, betöltötte szerepét és jelentősen járult hozzá a kormányközi GVB sikeréhez is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez