Öngyilkosságot akadályozott meg a buszsofőr

Magyarországon, főleg Budapesten szinte mindenki rendszeresen panaszkodik a tömegközlekedésre, és annak veszélyeire. Néha azonban a tömegközlekedés életmentő lehet.

Már vannak elképzelések arról, hogy idővel a buszok is vezető nélkül fognak működni, meghatározott helyeken állnak meg, hogy felvegyék és letegyék az utasokat. Talán egy napon ez biztonságosabb lesz, mint az emberek alkalmazása, de akkor sokkal valószínűtlenebb lesz, hogy egy hősies buszsofőr megakadályozzon egy öngyilkosságot.

Ez történt ugyanis Kínában nemrég. Nanking városában a Jangce folyó felett húzódó híd egyik fontos vonala a város közlekedésének. Vonatok, autók, járókelők mind-mind használják a hidat, mely 70 méter magasan emelkedik Ázsia leghosszabb folyója felett.

cb-11

A magasság remek kilátást biztosít a kilátástalansággal küzdőknek is, vagyis öngyilkosjelöltek előszeretettel választják. Így esett, hogy egy nő felkapaszkodott a korlátra, és arra készült, hogy a vízbe veti magát.

Az arra közlekedő busz sofőrje azonban megállt, kiugrott a járműből, és lerángatta a korlátról. Egy másik utas szintén leszállt a buszról és segített megfékezni a hisztérikus asszonyt, aki a videóban azt kiabálja: „engedjenek meghalni!” Később egy harmadik férfi is csatlakozott a másik kettőhöz, és együtt felrakták a buszra a mentális problémákkal küzdő hölgyet.

A videó, melyet a busz belső kamerája rögzített, jó példa arra, hogy a buszsofőrök nem mindig zsémbes emberek, akik nem várják meg a busz után futó utasokat: néha, ha kell, akkor életet is mentenek. Legalábbis itt ez történt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez