A nyilvánosság mentheti meg Tóásót

Mostanra olyan nemzetközi “láthatósága” lett a Bolíviában már több mint négy éve jogellenesen fogva tartott Tóásó Előd ügyének, az úgynevezett terrorista pernek, hogy a bolíviaiak már nem tehetnek meg bármit – mondta a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap.

Takács Szabolcs kifejtette: a magyar kormány a nyilvánosság eszközével, erejével élve, mindenféle mechanizmuson keresztül folyamatosan felhívja a bolíviai kormány figyelmét, hogy tartsa be vállalt nemzetközi kötelezettségeit és saját törvényeit. A bolíviai jogszabályok szerint 36 hónapot követően senkit nem lehet előzetesen fogva tartani. Ehhez képest Tóásó Előd már több mint négy éve börtönben van. A magyar kormány folyamatosan kéri a bolíviai hatóságokat, hogy Tóásó Elődöt engedjék szabadon. 

“Jelenleg a leghatékonyabb eszközünk a nyilvánosság” – hangsúlyozta Takács Szabolcs. Ennek eddigi eredményei közül kiemelte például, hogy Magyarország kezdeményezésére idén márciusban már az ENSZ emberi jogi tanácsa is jelentést készített a bolíviai ügyről. Legutóbb pedig az Európai Unió fejlesztési biztosa is hangot adott aggályainak, és kérte, hogy a terrorista-pernek nevezett ügyben gyors, átlátható és igazságos döntést hozzanak. 

Nem csak a Külügyminisztérium, hanem a magyar kormány minden érintett és illetékes szereplője évek óta folyamatosan figyelemmel kíséri Tóásó Előd helyzetét és a perrel kapcsolatos fejleményeket – jelentette ki. Továbbá állandó kapcsolatban állnak Spanyolországgal, Németországgal, és Tóásó Előd legutóbbi, augusztus 16-ai – Írországot is érintő – vallomásának nyomán felvették a kapcsolatot az ír kormánnyal is, egy esetleges közös fellépés ügyében. 

Mindeközben természetesen állandó kétoldalú párbeszédet folytatnak a bolíviaiakkal. Az argentin fővárosban, Buenos Airesben dolgozó magyar konzul heti szinten egyeztet valakivel Tóásó Előd ügyében, és a tervek szerint legközelebb szeptember elején személyesen is meglátogatja majd – mondta a helyettes államtitkár. 

A Külügyminisztérium szerint az is aggályos, hogy a pert és Tóásó Elődöt is időnként más-más helyszínre helyezik át. Ugyanakkor ezen a héten, mivel épp szünetelt a per tárgyalása, Tóásó Előd a La Paz-i börtönben, és nem a Santa Cruz-i Palmasola fegyházban tartózkodott a sok halálos áldozatot követelő összecsapások idején. (A fegyházban lezajlott augusztus 23-i összecsapásban – amely a hatóságok szerint a börtön ellenőrzéséért robbant ki két épület foglyai között – több mint 30 fogoly meghalt.) 

A helyettes államtitkár szerint a latin-amerikai börtönviszonyok általában nem jók. Mint mondta: jellemző, hogy a fogvatartottakról leginkább a család tud gondoskodni. Így a lehetőségekhez képest egyébként is a La Paz-i börtön a legkedvezőbb, többek között azért, mivel ott a felesége is tudja látogatni. Most viszont Tóásó Elődöt ismét visszaszállítják Santa Cruzba, mivel tárgyalása a jövő héten folytatódik – mondta Takács Szabolcs, kiemelve, abban bíznak, hogy az ügy nemzetközi transzparenciájának segítségével minél hamarabb lezárul a per. 

A Külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint a tárca ismételten kérte az ENSZ emberi jogi főbiztosa helyi képviselőjének segítségét az ügyben, csakúgy, mint az Európai Unió illetékeseinek közbenjárását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez