Kínai parlamenti elnök: közvetlenül választhat több mint 900 millió kínai helyi szinten

Az idén kezdődő választásokon 900 millió kínai közvetlenül fogja megválasztani a megyei és a járási törvényhozás tagjait – közölte csütörtöki jelentések szerint a kínai parlament elnöke, Csang Tö-csiang az Országos Népi Gyűlés (ONGY) most folyó ülésszakának plenáris ülésén.

Csang szerint mindez újabb lépés a “szocialista demokrácia” továbbfejlődésében. Hozzátette, hogy meg fogják erősíteni a választások menetének ellenőrzését is.

Kínában az 1980-as évektől kísérleteznek a közvetlen választásokkal. Először – Teng Hsziao-ping néhai első számú vezető támogatásával – a legalacsonyabb szinteken, a falvakban próbálkoztak vele, és ott is csak néhány helyen. A kört fokozatosan bővítették, és bár a kezdeti tapasztalatok arra utaltak, hogy a faluközösségek sok helyütt nem mutattak különösebb érdeklődést vezetőik megválasztása iránt, később ebben határozott változás állt be.

Az érvényes kínai választási törvény szerint immár a megyékben és a járásokban is közvetlenül választják meg a képviselőket. E szint felett viszont már más szabályok érvényesülnek, a nagyvárosi önkormányzatok megválasztása ugyanis a járási képviselők joga, a tartományi törvényhozás összetételéről pedig a városi képviselők dönthetnek. (Kínában a városok magasabb szintű közigazgatás egységek, mint a megyék és a járások.)

A kormányzókat, a polgármestereket, a megyék és járások első számú vezetőit a népi gyűlések választják.

Az ONGY csaknem 3000 képviselőjét öt évre a tartományok, autonóm területek, valamint a városok népi gyűlései választják. A jelöltek számát ugyancsak a törvény szabályozza. Országos szinten 100 helyre 110 ember jelölhető, tartományok esetében ez a szám 120, s tovább egyre növekszik. A falvakban nem korlátozzák az indulók számát. A közvetlen választásoknál a jelöltek számának 20-50 százalékkal meg haladniuk a választható tisztségviselők számát.

Forrás: MTI

Kép:Chinadaily

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez