Tényleg az eltűnt maláj gépről származhat a régész által talált roncsdarab

Közösen vizsgálják a dél-afrikai hatóságok és maláj szakemberek a Mosszel-öbölnél talált roncsdarabot, melyről úgy tartják, hogy az eltűnt MH370-es maláj gép egyik darabja. A kis roncsdarabon a Rolls Royce logója is szerepel, ami hitelességet kölcsönözhet az új vizsgálatnak.

Már elküldték vizsgálatokra azt a roncsdarabot, amit nemrég talált egy férfi a dél-afrikai Mosszel-öbölnél – írta a The Gurdian.

A március elején talált kopott, fehér háromszöggel ellentétben most egy olyan darabot talált egy régész, amelyre a maláj gép motorjának logója van rányomva.

A délkelet-afrikai partoknál előkerült roncsdarabba egy helyi régész hétfői tengerparti sétája alatt botlott bele. Neels Kruger az AP-vel osztotta meg először a hírt, elmondása szerint sokszor talál érdekes dolgokat a parton, nála már szinte foglalkozási ártalom, hogy a kilátás helyett a homokot böngészi.

A férfi akkor kezdett el gyanakodni, mikor megfordította a homokban talált roncsdarabot, és megpillantotta a Rolls Royce logóját – ők gyártják a maláj légitársaság gépeinek motorjait.

A Malaysia Airlines 9M-MRO lajstromjelű, Kuala Lumpur és Peking között közlekedő járatának a Thai-öböl felett veszett nyoma.

A maláj kormány március elején egy “szinte fölösleges”, pár oldalas dokumentumot adott ki a lezuhant gép utáni nyomozás eredményeiről, de a dokumentum csak felzaklatta az áldozatok hozzátartozóit, mivel új információkat nem tartalmazott.

A maláj és az ausztrál kormány továbbra is bizakodik a teljes roncs megtalálásában, amely után az Indiai-óceánon kutatnak különleges hajók, víz alatti eszközök és szonártechnológia segítségével.

A keresés során a 120 ezer négyzetkilométeres lehetséges becsapódási felület háromnegyedét már átvizsgálták, a kutatás várhatóan júliusban zárul le.

Forrás:MTI

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez