A CIA-jelentés politikai megosztottsága
A szenátusi jelentés, mely a CIA vallatási technikáiról fest rendkívül sötét képet, már a december 9-i nyilvánosságra hozatala előtt igen nagy vihart kavart az amerikai politikai légkörben. A vélemények, melyet az egyes szenátorok valamint a korábbi és jelenlegi kormány tagjai képviselnek, elsősorban párthovatartozás szerint oszlanak meg.
A terrorizmus ellen meghirdetett háború nevében végrehajtott „fokozott kihallgatási technikákat” a hírszerzés akkori vezetői nyomban védelmükbe vették. A szenátus hírszerzési bizottságának elnöke, Dianne Feinstein, még be sem fejezte a jelentés közzétételekor tartott beszédét, bírálói máris számos kritikát fogalmaztak meg annak pontosságáról. A CIA korábbi vezetői szerint a bizottság demokrata szenátorai által készített dokumentum nem csak a valóságot torzítja, de komoly negatív hatása lesz a hírszerzés jövőbeni munkájára, ha a más ügynökségekkel való együttműködést tekintjük.
A vita tétje nem más, mint az amerikai vezetés terrorizmusra adott válaszának történelmi megítélése, így nem meglepő, hogy heves összetűzéseket váltott ki. A republikánusok eleve ellenezték a jelentés nyilvánosságra hozását, mely szerintük veszélybe sodorja a külföldön szolgálatot teljesítő amerikaiakat és újabb eszközt ad a terrorista szervezeteknek a toborzáshoz és a propagandagépezetük élénkítéséhez. Számukra természetesen nem elhanyagolható szempont, hogy a jelentés egy republikánus kormányzat lépéseit tünteti fel rossz színben, ami kihathat a párt jövőjére is.
A CIA és a hírszerzési bizottság jelenleg még szenátusi kisebbségben lévő republikánus tagjai is kiadtak egy saját anyagot, melyben elítélik a kínzásokat elemző dokumentumot. Előbbi elismeri a hibákat, melyeket nagyrészt a kihallgatások kezdeti időszakában követtek el, de véleményük szerint a jelentés túl messzire megy. A vizsgált módszerekkel megszerzett információ értékének degradálást pedig határozottan visszautasítják. A republikánusok válasza a politikai indíttatást kritizálja, melynek eredményeként a Feinstein vezette demokraták teljesen figyelmen kívül hagyták a 2001. szeptember 11-e után időszak kontextusát, és a vizsgált CIA dokumentumok tartalmából direkt a negatívumokat emelték ki.
Az ördög természetesen itt is a részletekben rejtőzik, hiszen a vita tárgya nem a kínzásokkal megszerzett információra korlátozódik, hanem arra is, hogy ezeknek a megszerzéséhez szükséges volt-e a kínzás. Az alkalmazott kihallgatási technikák védelmezői továbbá keveset beszélnek a jelentésben sokat kritizált két pszichológusról, James Mitchellről és Bruce Jessenről, akik kidolgozták a módszereket. Ők ketten úgy kaptak mindezért négy év alatt 81 millió dollárt, hogy korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt se a kihallgatásokkal se az Al Qaedával kapcsolatban.
A politikai törés a vitában jól jelzi, hogy a programnak még sokáig nem lesz egységes a megítélése, mégis a pártálláshoz és érdekekhez kötődő vitában meg lehet említeni egy kivételt: a republikánusok közül John McCain szenátor volt, aki a jelentés nyilvánosságra hozásának egyik legnagyobb támogatója volt. McCain maga is volt kínzás áldozata Vietnamban, és tapasztalatai nagyobb hitelt adnak véleményének mely szerint „az ahogy a CIA kezelte a helyzetet beszennyezte a nemzet becsületét és kevés gyakorlati haszna mellett rengeteg kárt okozott.”