Távoli magyar rokonokon segíthet a Pussy Riot

Az oroszországi Mordvin Köztársaságban raboskodó elítéltek jogainak védelmére hoztak létre csütörtökön emberi jogi központot a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai.

A zenekar Putyin-ellenes fellépésük miatt börtönt is megjárt, nemrég szabadult két tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina szaranszki sajtótájékoztatóján indokolta meg e központ létrehozását.

“Sokat beszéltünk ezekről a táborokról, a bennük uralkodó állapotokról, és arra a következtetésre jutottunk, hogy Mordvinföldnek minden más helynél nagyobb szüksége van egy emberi jogi központra” – mondta Aljohina.

A központot a Moszkvától mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Mordvin Köztársaságbeli fegyintézetek egyikében rendezik be. “Valószínűleg a legrémisztőbb börtöntelepekről van szó, ezt tapasztalatból tudjuk” – tette hozzá Tolokonnyikova.

Az együttes 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tartott “punk misén” azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Vlagyimir Putyin elnöktől. A formáció tagjait néhány hónappal később kétévi szabadságvesztésre ítéltek vallási gyűlöletből elkövetett garázdaság vádjával. Tolokonnyikova büntetésének legnagyobb részét a mordvinföldi 14-es számú javító-nevelő táborban töltötte, amelyet “embertelennek” nevezett.

“Megüthetnek vagy akár halálra is verhetnek, senki nem fog megtudni semmit… tényleg borzalmas itt” – mondták a vészhelyzet esetén hívandó telefonszámmal is rendelkező központ alapítói, hozzátéve, hogy bár rengeteg munka vár még rájuk, remélik, idővel változni fog a helyzet Mordvinföldön.

A Pussy Riot tagjai azóta, hogy tavalyi év végén elnöki amnesztiával szabadultak a börtönből, alapvetően emberi jogvédő tevékenységgel foglalkoznak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez