Iráni rakéták miatt bombázott Izrael Szíriában?

December 8-án az izraeli légierő meglepetésszerű légitámadást hajtott végre Szíria területén. Habár az izraeli kormány nem ismerte el, hogy légicsapást hajtott volna végre az arab országban, de Damaszkusz, a környező államok és a nemzetközi közösség szerint is izraeli gépek voltak a támadók. Nemrég pedig kiderült, hogy mik lehettek a célpontok: iráni rakéták, amelyeket a libanoni Hezbollahnak akartak átadni. 

Hétfőn két szíriai város közelében hajtottak végre támadást az izraeli gépek: Dimász környékén (a libanoni határ közelében) és Damaszkusz mellett, nem messze a nemzetközi repülőtértől. A hadsereg szerint ezeken a területeken nem zajlottak harcok, ezért kizárt, hogy a Szabad Szíriai Hadseregnek vagy valamelyik terrorista csoportnak lenne köze a támadásokhoz. Azóta több, kézi kamerával készült felvételt hoztak nyilvánosságra a szíriai légtérbe berepülő izraeli gépekről.

Ugyanakkor azt nem lehetett tudni, hogy mit is bombáztak le az izraeli gépek. Damaszkusz és az izraeli vezetés is hallgatott a célpontokról, de az al-Monitor helyi – katonai és kormányközeli újságírói – forrásokra hivatkozva közölte, hogy iráni rakétákat semmisítettek meg, amelyeket Szíria át akart játszani a libanoni Hezbollahnak. Felbukkant az a hír is, például egy amerikai újságírói oldalon, hogy valószínűleg orosz S-300-ok voltak a célpontok, de ezt mind a szíriai hatóságok, mind az al-Monitornak nyilatkozó források cáfolták. 

Egy Dimászban szolgálat tiszt szerint konkrétan a libanoni Hezbollahnak küldött fegyverszállítmányt ért támadás. „A teherautókat már megpakolták a rakétákkal, és Hezbollah-harcosok nyújtottak védelmet a konvojnak. Éppen elhagyták a várost, amikor felrobbant az első teherautó. A támadásban két libanoni fegyveres vesztette életét, áldozatokról nem tudni” – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő katona. Ezzel együtt a szíriai kormányerők 105-ös Brigádjának légvédelmi állásait is érte bombatalálat Dimász mellett, de áldozatokról nem érkezett hír. 

„Minden fegyver, amit Irántól és többi szövetségesünktől kapunk repülőn, először a damaszkuszi repülőtéren ér földet, majd onnan hordják szét az ország különböző részeibe. A dimászi repülőtérre általában csak azok a fegyverszállítmányok jönnek, amelyeknek a címzettje a Hezbollah. Mivel a város a Bejrút-Damaszkusz főútvonal mellett, a libanoni-szíriai határ közelében fekszik, kitűnő átrakodási hely” – mondta a katonatiszt, aki hozzátette, hogy az új Fateh 110 rakéták állnak a támadás hátterében: most először kapott volna a libanoni fegyveres szervezet ilyen modern iráni rakétákat, de az izraeli hírszerzés tudomást szerzett erről.

Egy helyi, a kormányhoz tartozó újságíró szerint nem csak katonai objektumokat ért támadás. Az izraeli repülőgépek egy Jafúr nevű kisvárost is bombáztak Dimász környékén. „Egy farmot biztosan lebombáztak, de a hadsereg nem engedett minket oda, hogy fényképeket készítsünk a támadásról” – mondta az újságíró. Damaszkuszban szintén katonai repülőteret bombáztak az izraeliek, s olyan raktárakat ért találat, ahol hadianyagokat tárolnak. Az újságíró pár órával a támadás után már a helyszínen volt, és beszámolója szerint az épület még akkor is lángolt, sőt „folyamatos robbanásokat lehetett” hallani a raktárban. A tisztek ekkor elismerték az újságírónak, hogy rakéták voltak az épületben, és kiürítették a környéket.

A képen egy Fateh-110-es.

Forrás: Europress/AFP. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez