Nagy bajban az orosz gazdaság

Novemberben további 1,3 százalékkal nőtt az infláció Oroszországban, összességében pedig 9,1 százalékkal magasabb ez az idei érték, mint tavaly ilyenkor.

A hivatalos, Roszsztatt adatok alapján a pénzromlás értéke november hónapban a 9,1 százalékot is elérte a tavalyihoz képest. 2011 júniusa óta ez a legrosszabb inflációs adat a rubel szempontjából. Főleg az élelmiszerárak szabadulhatnak el.

A hajdina ára novemberben több mint 54 százalékot nőtt, a friss paradicsomé 34 százalékkal, az uborkáé közel 20 és a burgonyáé 12 százalékkal. A The St. Petersburg Times szerint az emberek félnek az élelmiszerhiánytól, míg Putyin szerint a folyamat csupán rövidtávú.

Idén már közel 40 százalékkal romlott az orosz fizetőeszköz értéke a dolláréhoz képest, mely szakértők szerint a nyugati élelmiszerek kitiltásának és a nyugati szankcióknak köszönhetők. A korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján Moszkva 6-6,5 százalékos éves inflációra számított, de ezt a Központi Bank lépéseivel sem tudták tartani.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez