Ami az adatok mögött van, azonban árnyalja a képet. Az országban nincs munkanélküli segély, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ,,munkanélküliként” regisztrálják magukat: ha más nem, akkor kiállnak az utcára és árulják jobb időkben összegyűjtött értékeiket vagy valami olyat – kínai napszemüvegtől a paírzsebkendőig – amely a napi minimális bevételt meghozza számukra. A családok többségének nincsenek megtakarításai sem – a munkanélküliség pedig szó szerint az éhezést jelentheti.
Ezzel egyidőben a nemzetközi gazdasági sajtó már ,,azték tigrisről” ír – a Financial Times legutóbbi cikke 4 százalékos GDP növekedésről számolt be Mexikó esetében, miközben ez az OECD-tagállamokban átlagosan mindössze 1,4 százalék, az EU-ban pedig 2,2 százalék.
Ugyanakkor harminc millió mexikói – a munkaképes korú lakosság 60 százaléka – valamilyen fekete vagy szürke zónában dolgozik. Ez nem jelenti rögtön azt, hogy illegálisan tevékenykedik: a többségük utcai árus, alkalmi munkás vagy háztartási alkalmazott. Fizetnek a helyi önkormányzatnak a közterület foglalásáért, de nem rendelkeznek társadalombiztosítással, nincs orvosi ellátásuk és nem lesz nyugdíjuk sem. A statisztikai adatok szerint az ötven millió aktív korú népesség közül csak 16 millió rendelkezik társadalombiztosítással – mondja Ciro Murayama, a mexikói állami egyetem gazdasági szalértője.
A szociális biztonság teljes hiánya csak az egyik rejtett probléma az irigylésre méltó gazdasági adatok mögött. A másik gond a bérekkel van: a minimálisan megkeresett bér még latin-amerikai viszonylatban is a legalacsonyabbak közé számít, alig 4 euró naponta. Ebből a pénzből megélni nem lehet: nem lehet lakni, rendesen enni és persze az adózás és a biztosítások szóba sem jöhetnek. A többség pedig – képletesen szólva – a munkahelyéről megy a temetőbe – vagyis nincs az életében olyan időszak, amikor elengedheti a munkát.
A munkahelyeken kínált bérek többsége nem elegendő arra, hogy kikerüljenek a szegénységből: sokan a favellák, a bádogvárosok sűrűjéből érkeznek egyetlen öltönyükben egy kissé igényesebb munkahelyre. A favellákban ugyanis nem csak a tanulatlan, képzetlen rétegek laknak. A mérések – a szegénységet regisztráló intézetek – adatai szerint ez a helyzet a gazgasági boom éveiben nemhogy javult volna, hanem egyenesen romlott.
Az ifjúsági munkanélküliség pedig egy külön fejezet a mexikói mindennapokban: a többség kénytelen elmenni az országból, végzettsége alatt fillérekért dolgozni. A képzetlenebbek belecsúsznak az illegalitásba és sokan egyenesen a drogkartellek kezébe – normális fizetést csak ott remélhetnek. Arra a rövid időre, amíg szükség van rájuk.
A szociális biztonságba pénzt kell befektetni – ajánlják a gazdasági tanácsadók a most 100 napja hivatalban lévő kormánynak. Anélkül sem a biztonsági helyzet nem javul, sem a szegénység nem csökken – a jelenlegi állapotok közepette az ország akár munkaügyi minisztérium nélkül is élhetne, tevékenységének a hiányát senki sem venné észre – írja az El País spanyol lap elemző cikke. (El País/latimo)