Mintha ma történt volna… 11.17.

1942. november 17.-én született Martin Scorsese.

Súlyos asztmája miatt nem játszhatott a környékbeli gyerekekkel, így gyermekkori évei nagy részét a moziban töltötte. A munkásosztályból származó szüleivel, Charles és Catherine Scorsese-vel New York Little Italy részébe költözött, ahol többnyire szicíliaiak laktak. A katolikus nevelésben részesült Martin eredetileg papnak készült, de rájött, hogy az ő igazi hivatása a mozi. Beiratkozott a New York-i Egyetemre, ahol 1964-ben diplomázott film szakon. 1963-ban készítette első filmjét, egy 9 perces rövidfilmet, aminek címe Mit keres egy ilyen szép lány, egy olyan helyen mint ez? volt. Majd 1969-ben megrendezte első nagyjátékfilmjét a Ki kopog az ajtómon címen. A főszerepet Harvey Keitel játszotta, aki később állandó alkotótársa lett. Scorsese tanított a New York-i Egyetemen, tanítványai közé tartozott Oliver Stone is.
A hetvenes években Hollywoodba ment, ahol vágóként dolgozott, és Roger Corman producer vette szárnyai alá. Martin az AIP részére készítette el első nagyjátékfilmjét Boxcar Bertha címen, ami még nem volt méltó a tehetségéhez. Az Aljas utcák azonban már meghozta számára a várva várt sikert. Az önéletrajzi ihletésű filmben népszerű zenéket alkalmazott és egyedi stílustechnikát. A filmben Keitel mellett feltűnt egy fiatal tehetség, Robert De Niro is. Arizónában kezdett hozzá az Alice már nem lakik itt című film forgatásához, 1974-ben. A főszerep Ellen Burstyn-nek meghozta a legjobb színésznő Oscar-díját. Az 1974-ben készített Italianamerican dokumentumfilmjében feltűntek a szülei is, ez Scorsese kedvenc darabja. Ez évben elkészítette a Taxisofőr című erőszak-filmjét, Robert De Niróval a főszerepben. Hatalmas kasszasikert értek el vele és négy Oscar-díj jelölés mellett az 1976-os cannes-i filmfesztivál Arany Pálmáját is hazavitte. Ugyanebben az évben megszületett Domenica Cameron Scorsese nevű leánya Julia Camerontól. 1977-ben az első nagy költségvetésű, New York, New York című filmben Liza Minellit szerepeltette De Niro oldalán. A film ugyan a kritikusok körében nagy tetszést aratott, azonban a mozipénztárakban megbukott. Martin Scorsese szenvedélybetege lett a kokainnak és 1978-ban a sikeres elvonókúra után a második felesége elvált tőle.
1980-ban készítette a Dühöngő bika című klasszikussá vált moziját. Robert De Niro ötlete volt, hogy filmet készítsenek a volt középsúlyú bokszbajnok, Jake La Motta önéletrajzából. A zseniális küzdelmeken túl a brutális ütésekkel, amelyeket Michael Chapman operatőr görkorcsolyán száguldva rögzített, Scorsese számos megható jelenetet mutat. A Dühöngő bika a férfiasságról szól, ami nem kíméli a nőket sem. Robert De Niro, aki 30 kilót hízott a szerep kedvéért megkapta az Oscar-díjat, valamint Telma Schoonmaker is, Martin állandó vágója. 1983-ban a Komédia királya után nekikezdett a Krisztus utolsó megkísértése című sokat vitatott filmjének, de csak az előkészítési fázisba jutott anyagi gondok miatt. 1986-ban készítette el A pénz színe című filmjét, amiért Paul Newman megkapta élete első Oscar-díját. 1987-ben elkészíti Michael Jackson Bad című videoklipjét, majd a Pénz színe kasszasikerének köszönhetően megrendezi a három évvel korábban elkezdett Krisztus utolsó megkísértése moziját. A katolikus egyház betiltotta hívei körében, ami csak rásegített a mozipénztárak előtti sorban állásra.
Az 1990-ben forgatott Nagymenőket A Keresztapa mellett a legjobb maffiafilmek között tartják számon, ez Joe Pesci számára is meghozta a rég áhított Oscar-díjat. A társíró, Nicholas Pileggi könyvéből építkező film tömérdek bennfentes adata miatt jóval tényszerűbb, mint a mítoszteremtő A Keresztapa (1972). A rettegés foka remake és az Ártatlanság kora kosztümös darabja után elkészíti 1995-ben a Casino című filmjét, ami egyes kritikusok szerint valójában a Nagymenők remake-je. Scorsese a Nagymenők főszereplőivel és forgatókönyvírójával kerül itt újra össze. A Casino a Las Vegas-i gengszterek életéről szól a hetvenes években, amikor a maffia irányította a játékvárost. A háromórás filmben Scorsese minden stílusjegye felismerhető – bensőséges környezetfestés, hosszú jelenetek, slágerekkel teli filmzene. 1997-ben megkapja az Amerikai Filmintézet Életműdíját.
A 2002-es, New York bandái című 100 millió dolláros költségvetésű mozi, Scorsese addigi legdrágább filmje 10 Oscar-jelölést jelentett, de egyetlen díjat sem kapott meg. Martint az Aviátorért újra jelölték a legjobb rendező díjára, de alulmaradt Clint Eastwooddal szemben a 2005-ös gálán. Két évvel később a két legendás filmes ismét megmérkőzött: ezúttal Scorsese vihette haza az aranyszobrocskát A tégla rendezéséért. Az elismerés 25 évet váratott magára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez