Metrótervek Kínában

Kína, Sanghaj- Kína metróhálózatának hossza az eddig ismert tervek szerint 2020-ra a 6800 kilométert is elérheti.

 

 

A kelet-ázsiai ország az évtized közepére több mint háromezer kilométerre kívánja növelni földalatti-hálózatának hosszát – írta a Shanghai Securities News című pénzügyi napilap. A bővítés a tervek szerint 28 várost érint majd, a befektetés teljes összege pedig eléri az 1,2 ezer milliárd jüant (42,4 ezer milliárd forint). A hosszabb távú elképzeléseket illetően ennél is ambíciózusabb a kínai vezetés: 2020-ra a világ legnagyobb metróhálózatának kiépítése a cél. A tervek szerint a következő évtized elejére a földalatti rendszer hossza az országban elérheti a 6800 kilométert – mondta november elején Kao Jü-caj (Gao Yucai), a kínai kommunikációs és közlekedési egyesület városi tömegközlekedési bizottságának vezetője.
Jelenleg – Hongkongot nem számítva – tizennégy kínai városban üzemel metró. 424,8 kilométeres hálózatával a kelet-kínai Sanghaj városa vezet, jelenleg ez a világ leghosszabb földalattirendszere is. A városvezetés az évtized végére a mostani 11 vonal megduplázását tervezi, a metró teljes hossza ezzel 877 kilométerre nőhet. A főváros hálózata az idei bővítésekkel év végére eléri majd a 370 kilométert, ezt 2015-re 660 kilométerre növelnék. A tervek szerint a pekingi metró hossza 2020-ra meghaladja majd az ezer kilométeres hosszúságot is, átvéve ezzel Sanghajtól az elsőséget. Peking után jelenleg a délkelet-kínai Kuangtung (Guangdong, Kanton) tartomány fővárosa, Kuangcsou (Guangzhou) áll a harmadik helyen 215 kilométeres hálózatával, amely 2020-ra a tervek alapján 500 kilométerre növekszik majd. A földalattirendszer bővítését a felgyorsuló városiasodás teszi indokolttá, s a bővítés az országszerte gondokat okozó közúti zsúfoltságot is enyhíti. A metróépítés ezen túl a város értékét emeli, a helyi önkormányzat sikerét jelzi. Súlyos veszélyforrást jelent ugyanakkor, hogy ezeket az infrastrukturális beruházásokat az esetek túlnyomó többségében a helyi kormányzatok hitelekből kénytelenek finanszírozni, növelve ezzel a már most is súlyosan eladósodott tartományok pénzügyi gondjait.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez