A Koreai-félszigeten nincs esély a „német” forgatókönyvre

Észak-Korea, Dél-Korea, London – Gazdasági szakértők kizárják a koreai újraegyesítés lehetőségét.

 

 Bár egyelőre semmi jele nincs annak, hogy Kim Dzsong Il halála után a két Korea közötti kapcsolatok javulása várható, egy ilyen történelmi pillanatban mégiscsak felvetődik a kérdés: van-e esély az újraegyesítésre. Nos, az egyik tekintélyes brit bank, a Royal Bank of Scotland Ázsia szakértője, Eric Lueth egyértelmű nemmel válaszol. Erre a következtetésre az eltérő német és koreai feltételek összevetése alapján jutott. Az elemző rámutat, hogy a német újraegyesítés 600 és 1000 milliárd dollár közötti összegbe került. Ez az akkori NSZK nemzeti jövedelmének 30-50 százalékát tette ki. Tehát rengeteg pénzbe került a német egység megteremtése. Pedig az NDK lakossága csak az NSZK-énak az egy negyede volt. Észak-Korea népessége viszont kb. fele akkora, mint Dél-Koreáé. A két német állam között ugyan nagy fejlettségbeli különbség volt, de az NDK ennek ellenére is a keleti blokk egyik vezető gazdasági „hatalma” volt, és jövedelemszintje elérte a nyugat-német nívó egy negyedét. A két Korea között viszont sokkal nagyobb a különbség. A hivatalos adatok szerint az északi egy főre jutó jövedelem csak egy tizede a délinek. Az utóbbi években északon súlyos éhínség pusztított, egyes becslések szerint ez két millió ember életébe került. Ugyancsak becslések alapján állítja a brit szakértő, hogy az északi lakosság negyven százaléka ma is alultápláltnak tekinthető. Tehát pusztán a gazdasági feltételek összevetése alapján a Royal Bank of Scotland elemzője szerint a Koreai-félszigeten egyelőre kizárt a német mintájú újra egyesítés. És akkor még a hatalmas politikai különbségekről szó sem esett…(MTI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez