Tokió a világ legdrágább városa a tartós kiküldetésben lévők számára

Japán, Tokió – A jen erősödése a dollárhoz és az euróhoz képest a legjelentősebb költségnövelő tényező.

A Mercer üzleti tanácsadó cég a világ 214 nagyvárosát vizsgálta abból a szempontból, hogy mennyibe kerül a megélhetés a tartósan ott tartózkodó külföldi kiküldöttek számára. A vizsgált időszak 2011 márciusától ez év márciusáig tartott. És alapos átrendeződés következett be. Tavaly még az angolai főváros, Luanda volt a legdrágább. De idén Tokió vette át az első helyet. A kiküldöttek megélhetési költségeinek egynegyedét a lakbér teszi ki, ezután jön a közlekedés majd a közműszámlák következnek. Tokióban mindig is magasak voltak a lakbérek. De az elmúlt egy évben a jen erősödött a dollárhoz és az euróhoz képest, tehát a lakbérek tovább kúsztak felfelé és természetesen az összes többi megélhetési költség is, azok számára, akik dollárban vagy euróban kapják a fizetést. A lakbérek vagy a lakásárak általában nőnek Ázsia szerte, míg a válsággal küszködő Európában csökkennek. A legendásan drága Párizsban például három százalékkal mérséklődtek a lakbérek, de ugyanez a tendencia érvényes pl. Londonra is, annak ellenére, hogy Nagy-Britannia nem eurózóna tagország. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez