Ünnepélyesen fogadták az algériai túszdráma túlélőit és a halottak koporsóit Tokióban

Japán, Tokió – A külföldiek közül Japán veszítette a legtöbbet a túszdráma során: 10 ember meghalt és csak hét élte túl az akciót. A 10 halott között van a japán cég korábbi alelnöke is. Most csak kilenc koporsó érkezett, a tízedik áldozat azonosítása még folyamatban van.

Egy japán külügyminiszter helyettes Algériában intézi az ügyet. Japán külügyminisztere jelen volt a repülőtéren, amikor a koporsókat kirakták a gépből és üdvözölték a túszdráma túlélőit.
   Algéria kormányfője szerint 37 külföldi túsz halt meg, ők nyolc nemzethez tartoztak. Öt túsz holttestét még nem találták meg. Algéria kommandósai 29 terroristát megöltek, hármat élve fogtak el. Kanada néhány rendőrét Algériába küldte, mert kiderült, hogy a terroristák között két kanadai állampolgár is volt. A terroristák a támadást Franciaország mali katonai akciójával indokolták, ezért egész Észak-Afrikában tartanak attól, hogy újabb hasonló akciók lehetnek külföldiek ellen. Több ország külügyminisztériuma felszólította például állampolgárait, hogy kerüljék el Bengázi városát Líbiában, mert ott a külföldinek látszó polgárok biztonsága egyáltalán nincs garantálva.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez