Csökkent a mobiltelefonok eladása tavaly a világban, a harmadik helyre tört előre a kínai Huawei

Kína, Peking –  Minimális mértékben, de csökkent a mobiltelefonok eladása a globális piacon, ahol 1,7%-al kevesebbet adtak el, mint tavaly. Igazán nagy csökkenés a hagyományos mobiltelefonok piacán volt, ott a visszaesés csaknem 20% az előző évhez képest.

 

Ám az okostelefonok előretörtek, 38%-kal többet adtak el belőlük, mint tavaly. Idén ugyanez a tendencia folytatódik – jósolja a Gartner piackutató cég. 2013-ban szerény mértékű növekedés várható: 1,9 milliárd mobiltelefont adnak majd el. Ebből várhatóan 1 milliárd lesz az okostelefon.
 Tavaly a harmadik helyre tört előre a kínai Huawei, amely egyre inkább fenyegeti az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung pozícióit. Ráadásul a vetélytársak mobiltelefonjainak jelentős részét Kínában gyártják. A kínai Huawei, amely külön okostelefont fejlesztett ki Afrika számára, arra számít, hogy megszilárdítja a pozíciót a globális piacon, majd pedig kísérletet tesz az első hely elhódítására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez