Kubai fegyverek az észak-koreai hajón

A havannai külügyminisztérium közölte, hogy a Panamában feltartóztatott észak-koreai hajó kubai fegyvereket szállított.

 

A hivatalos kubai közlemény szerint „ a szovjet érában, a múlt század közepén gyártott fegyverek voltak az észak-koreai hajón”. A két légvédelmi rakétarendszert, továbbá a MIG 15-ös és 21-es vadászgépalkatrészeket javításra küldték Észak-Koreába és később visszaszállították volna Kubába. A havannai verzió szerint tehát Kuba nem sértette meg azt az ENSZ határozatot, amely szerint tilos fegyvert eladni Észak-Koreának.

De akkor miért rejtették a szállítmányt 10 ezer tonna cukor alá?  Miért volt kikapcsolva az észak-koreai hajó automatikus helyzetjelző rendszere? És egyáltalán, miért nem az észak-koreai szakemberek repültek Kubába elvégezni a javítást, miért kellett ezt a kockázatos tengeri utat vállalni? Ráadásul a Chong Chon Gang nevű hajót mindenütt a világon ismerik, hiszen egyszer már kábítószer-szállítmányt találtak rajta.

 

Vagyis a történet kubai verziója „több sebből is vérzik”. De akkor lesz komoly probléma, ha kiderül, az alapos szakértői vizsgálat után, hogy azok a fegyverek mégsem voltak annyira elavultak. A panamai hatóságok kedden jelentették be, hogy átvizsgáltak egy észak-koreai hajót, amelyen, a hivatalosan dokumentált cukorszállítmány alatt, nagy mennyiségű fegyvert találtak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez