Turistariasztó szmog

Csökkent a Pekingbe látogató turisták száma, részben a levegő rossz minősége miatt.

Idén az első félévben 14,3 százalékkal kevesebb turista látogatott a kínai fővárosba, mint tavaly az első hat hónapban. 2008 óta most fordult elő először, hogy visszaesett az idegenforgalom Pekingben. Pedig a hatóságok a látogatók számának növekedésére számítottak. A Pekingbe tranzitutasként érkező külföldiek ugyanis 72 órát vízum nélkül tölthetnek a kínai fővárosban. Vagyis van három nap városi turizmusra. De a látogatók száma ennek ellenére csökkent. A világsajtót sokszor bejárják a legendás pekingi szmogok idején készült fotók a nappali sötétségről. Ráadásul a levegőt azok az egészségre különösen veszélyes mikrorészecskék szennyezik, amelyek a szénerőművek füstjéből és az autók kipufogógázából származnak. A kínai hatóságok már sok intézkedést hoztak a levegő minőségének javítására, de ez nem megy egyik napról a másikra. Most azt fontolgatják, hogy csökkentik a kínai légitársaságoknál a repülőjegy árát, hátha ezzel vonzóbb úti cél lesz Peking, a rossz levegő ellenére is.   

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez