Farmer vagy felhőkarcoló? – ez itt a kérdés…


A kínai várost, Suzhout előszeretettel nevezik a Kelet Velencéjének, mert számos csatorna szeli át, ugyanakkor felhőkarcolók terén nem marad el Sanghajtól – egyre több és egyre változatosabb formájú égig érő házat húznak fel itt. Az egyiken fél Kína röhög…

A közelmúltban elkészült, “Keleti Kapu” elnevezésű 300 méter magas építmény kiverte a biztosítékot sok kínainál – már egy éve, amikor elkezdték építeni.
A nyugati tervezők úgy gondolták, a monumentális építmény öregbíti Suzhou hírnevét, sőt állítják, a felül egymásba futó két oszlop szimbolizálja Suzhou jelentőségét Kínában és amolyan jelképes átjáró Sanghajba. Ám a kínaik többsége kevésbé lelkes a projektet illetően.
A Daily Sanghaj címoldalon tette fel a kérdést: “Ez nadrág vagy diadalív”? – utalva a kínaiak szarkasztikus megjegyzéseire, akik gyakorlatilag azóta gúnyolódnak az épületen, amióta megkezdődött az építkezés.
Ez nem “Keleti Kapu”, inkább “Keleti Gatya” – írta valaki a neten, és több ezer kommentelő csatlakozott hozzá. Ráadásul egyre többen vannak, akik nem csupán viccelődnek a furcsa felhőkarcolón, hanem egyenesen azzal vádolják a nyugati tervezőket, hogy “játszótérnek” használják Kínát elvadult ötleteik megvalósításához.

629d90aagw1dwkbnaorwfj

 

8fbb1748jw1dwkhn6yujrj

 

639ece16tw1dwi8hkhrqwj

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez