Kezdődik a ló éve Ázsiában

A január 31-i Holdújév alkalmából megkezdődött a hagyományos “népvándorlás”, a rokonok felkeresése Kínában. Hongkongban nagyszabású lóversennyel is köszöntik az ünnepet.

 Napok óta tart már az éves “népvándorlás” Kínában a január 31-én kezdődő Holdújév alkalmából. A Tavasz Ünnepe alkalmából hivatalosan egyhetes szabadság jár, ám ezt munkahelyektől függően adják ki. A közlekedési és szállítási minisztérium becslése szerint január 16-tól február 20-ig, a kínaiul “chunyunnak” nevezett időszakban mintegy 3,6 milliárd utazásra kerül sor, ennek döntő része, 3,2 milliárd autóutakon történik. Ez napi átlagban 90 millió helyváltoztatót jelent. A pekingi, sanghaji és más nagyvárosok vasútállomásai napok óta zsúfoltak. Hagyomány a Holdújév alkalmából felkeresni a családtagokat, a szűkebb vagy a tágabban értelmezett rokonságot. Többszázmillió “vendégmunkás” dolgozik ugyanis szülőhelyétől távol.

A kínai hatóságok amolyan újévi “ajándékként” az elmúlt másfél hónapban több mint 10 milliárd jüan (1,65 milliárd dollár) elmaradt munkabér kifizetését kényszerítették ki mintegy másfél millió “vendégmunkásnak” – közölte Li Zhong, a emberi erőforrások és társadalombiztosítás minisztériumának szóvivője a napokban. Majd ezer ilyen bérelmaradási eset kivizsgálását átadtak a rendőrségnek.
A meteorológiai szolgálat közben figyelmeztetést adott ki Kína központi, északi és keleti körzeteire a szmog veszélyes mértéke miatt. Kérték a helyi hatóságokat, hogy az újévet köszöntő szokásos tűzijátékot ezúttal korlátozzák, mert a patronokban lévő anyagok növelik a levegő szennyezettségét.

Most a Ló éve kezdődik, amelynek kilátásait a feng shui mesterei legalább olyannak, ha nem rosszabbnak jövendölik, mint a végéhez érő Kígyó éve volt. Erőszakos konfliktusok, természeti katasztrófák, rekord magasságú hőmérséklet a világ számos részén. Alion Yeo hongkongi feng shui szakértő – mint az AFP jelentette – arra figyelmeztet, hogy idén a Ló az elemek közül a fával találkozik, márpedig ez rossz egybeesés, a fa gyúlékony, tehát botrányokra, konfliktusokra, robbanásokra lehet majd számítani. Szerinte az első, a negyedik és a hetedik holdhónap ígérkezik drámainak. A megelőző Fa Ló éve 1954-ben volt, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió is kísérleti atomrobbantásokat hajtott végre, s abban az évben volt a Dien Bien Pho-i csata, amely elvezetett a franciák vereségéhez Vietnamban. Kína szempontjából konkrétan attól tart, hogy a Diaoyu/Szenkaku szigetek körüli Japánnal kiéleződött vita akár erőszakba is torkollhat. De említhető a térségből Thaiföld is, ahol éppen február 2-ra vannak kitűzve a választások, amelyeket az ellenzék bojkottál.
Egy másik feng shui mester, Chow Hon-ming szerint Ázsia, és így Kína gazdasági kilátásai nem rózsásak az új évben. Miközben várhatóan a növekedés megindult az Egyesült Államokban és Európában, olyan országokban, mint Indonézia, Thaiföld, India és Pakisztán negatív hatások érvényesülhetnek. A földrengések és vulkánkitörések az ázsiai térségben Japánt, Indonéziát és Kínát fenyegetik leginkább. Idén sem lehet kizárni olyan tragikus erősségű tájfunokat, mint a tavalyi Yolandát, amely a Fülöp-szigetek központi részén hét ezer életet követelt, s milliók vesztették el házukat.
A borúlátó előrejelzések ellenére Hongkong nagy ünneplésre készül. Az egykori brit gyarmat jelenlegi kormányzata, amely bizonyos mértékű függetlenséget élvez Pekingtől, már bejelentette, hogy 23 percig tartó monstre tűzijátékkal köszöntik a Holdújévet, szombaton pedig nagyszabású lóversenyt rendeznek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez