Kína első embere márciusban Európába látogat

A kínai diplomácia számára az idei év Európa éve lesz! Ezt hangsúlyozta Vang Ji /Wang Yi/ külügyminiszter pekingi sajtóértekezletén, ahol bejelentette: Hszi Csinping elnök még márciusban ellátogat Brüsszelbe.

 

 

Együttműködés- ez a kulcsszó!- hangsúlyozta a kínai diplomácia vezetője, aki a nemzetgyűlés ülésszakának szünetében tartott sajtóértekezletet. Kína folytatni és elmélyíteni akarja a reformokat, és ebben fontos szerep jut a világ legnagyobb gazdasági közösségének, az Európai Uniónak. Pekingben sokra tartják az európai tudomány és technológia eredményeit, és aktívan részt akarnak venni az uniós programokban. Jó példa erre a Huawei. A kínai informatikai óriás részt vesz abban az uniós programban, amely az ötödik generációs rendszereket fejleszti ki Európa számára.

Peking ugyanakkor nehezményezi, hogy az Európai Unió olykor protekcionista lépéseket tesz Kínával szemben. Az utalás valószínűleg a napelem vitára vonatkozik, amikor az Európai Unió büntető vámmal sújtotta a kínai napelemeket dömping-re hivatkozva. Vang Ji külügyminiszter elmondta, hogy Hszi Csinping elnök nemcsak Brüsszelbe látogat el, de felkeres néhány uniós tagállamot is. A március európai út menetrendje még nem végleges, ezért a külügyminiszter nem árulta el, hogy Hsz Csinping elnök milyen uniós országokba látogat el még márciusban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez