Az USA lehallgatta a kínai vezetőket is

Shotgiant – ez volt a program neve, amely behatolt a Huawei szervereire Sencsenben. Ily módon az amerikaiak le tudták hallgatni a pekingi vezetőket is. Hszi Csinping és Obama hamarosan Hágában találkozik egymással.

 

 

Az amerikai-kínai csúcstalálkozó előtt tette közzé a New York Times azt az értesülést, mely szerint az NSA 2010-ben kidolgozta és végrehajtotta a Shotgiant programot. Ez behatolást jelentett a kínai Huawei rendszerébe. Washingtonban azzal gyanúsítják a kínai óriás céget, hogy a hadsereg vállalkozása. A Huawei alapítója valóban a kínai hadsereg kutató laboratóriumának feje volt ezredesi rangban, de állítása szerint ez a kapcsolat megszakadt, amikor megalapította a Huaweit, amely időközben a világ egyik legnagyobb információ technológiai vállalkozása lett.

Az NSA, miután behatolt a Huawei szervereire, le tudta hallgatni a pekingi vezetők beszélgetéseit. Mi iránt érdeklődtek elsősorban Washingtonban? A kínai belpolitika mellett azok az érzékeny pontok foglalkoztatták az amerikai hírszerzést, melyekben mindkét nagyhatalom érdekelt volt. Így például Irán, Afganisztán, Pakisztán, vagy Kuba.
Snowden, aki a nagy lehallgatási botrányt kirobbantotta, először HongKongba menekült. Ott állítólag tájékoztatta a kínai hírszerzést a helyzetről, onnan utazott tovább Moszkvába, amely szintén az NSA célpontja volt.

A New York Times akkor tette közzé ezt a cikket, amikor küszöbön áll Obama elnök és Hszi Csinping államfő találkozója Hágában. A világ két legnagyobb hatalmának vezetői a két állam kapcsolatain kívül megvitatják az ukrajnai válság következtében kialakult helyzetet. Az USA szankciókat jelentett be Oroszország ellen a Krím félsziget annektálása miatt. Peking viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy szankciókkal nem lehet megoldania az ukrajnai válság következtében kialakult helyzetet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez