Új személyi igazolványt kap a főváros népe. Ez egész más, mint a vidékiek személyi igazolványa. Így az igazoltató rendőr egyből láthatja, hogy honnan jött a szóbanforgó polgártárs.
A fővárosban csak azok élhetnek, akik hűek a pártközponthoz!- deklarálta Kim Dzsongun. Az ifjú vezér ha a pártközpontról beszél, akkor saját magára gondol. Már nagyapja is három részre osztotta Észak-Korea népét. Az elit, a lakosság 10-20 százaléka már Kim Ír Szen idejében is szinte csak a fővárosban élt. Aztán jön a munkásosztály és a dolgozó parasztság, vagyis az, amit Nyugaton középosztálynak neveznek. Ez a lakosság 60-70 százaléka. Végül az alsó 20%, amely “problematikus”. Ide tartoznak azok, akik nyomorognak, gyakran éheznek, de a világtól elzárt területeken élnek. Vagyis a sorsukról senki sem szerezhet tudomást.
Phenjanban immár kifejlődött egy szocialista arisztokrácia, mely olyan lakásokban lakik, melyek dollárban 30-100 ezerbe kerülhetnek. Már vannak ennél drágábbak is.
Havonta 500-1000 dolláros költőpénzük van, melyet ma már el lehet költeni Phenjanban. A modern bevásárlóközpontokban rengeteg a külföldi áru. Chanel és Dior is elérhető. A dél-koreai hírszerzés szerint a lakosság 1%-a, tehát mintegy 240 ezer ember rendelkezik 50-100 ezer dolláros magánvagyonnal. Ezek az emberek szinte kizárólag Phenjanban élnek, mind tagjai az országot vaskézzel kormányzó kommunista pártnak. Mind hűségesek a pártközponthoz, vagyis az ifjú vezérhez, Kim Dzsongunhoz. Aki nem, az úgy jár, mint az ifjú diktátor mentora, a rendszer második számú vezetője. Családjával együtt kivégezték, még a gyermekeket sem kímélte Kim Dzsongun, pedig a rokonai voltak.
Vajon meddig állhat fenn egy rendszer, melynek egyetlen kritériuma az, hogy ki mennyire hűséges az ifjú vezérhez, akinek egyetlen érdeme az, hogy ő a rendszer alapító Kim Ír Szen unokája?