Az USA megvédi szövetségeseit Kínával szemben

Ezt hangsúlyozta Russel külügyi államtitkárhelyettes Washingtonban. A kínai külügy szóvivője szerint az USA összekeveri a Krím ügyét a kelet-ázsiai problémákkal.

 

Az Egyesült Államoknak katonai szerződése van Japánnal, Dél-Koreával és a Fülöp-szigetekkel. Mindhárom ázsiai országnak területi vitája van Kínával. Bizonyos szigeteket mindkét fél magának követel. Nemrég a Fülöp-szigetek a hágai nemzetközi bírósághoz fordult ebben az ügyben. Ezt követendő példának nevezte Russel amerikai államtitkárhelyettes, aki Oroszország krími politikája kapcsán elemezte Kína diplomáciáját.

Persze az igazi probléma ebből a szempontból Tajvan, melynek a függetlenségét szintén az USA garantálja. Peking Tajvant Kína egyik tartományának tekinti, éppúgy mint a Kuomintang, amely jelenleg kormányon van a szigeten. Nemrég a tajvani demokrácia legnagyobb tüntetése során félmillió ember követelte, hogy Tajvan ne kössön szabadkereskedelmi szerződést Pekinggel. A tüntetők, akiknek szimbóluma a napraforgó Tajvan függetlensége mellett foglaltak állást.

Kína folyamatosan erősíti hadseregét, gazdasági befolyása is egyre növekszik. Amerika és szövetségesei defenzívában vannak. Russel államtitkárhelyettes ezért igyekezett megnyugtatni a szövetségeseket Kelet Ázsiában: Amerika nem hagyja magukra őket Kínával szemben. Japán, Dél-Korea, a Fülöp-szigetek, vagy Tajvan számára Peking fontosabb gazdasági partner, mint Amerika, ezért a katonai garanciák nem jelentenek túlságosan sokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez