Ők jutottak az afgán elnökválasztás második fordulójába

Abdulla Abdulla volt külügyminiszter és Asraf Gáni korábbi pénzügyminiszter jutott az afgán elnökválasztás második fordulójába, mely június 14-én esedékes.

Abdulla Abdulla volt külügyminiszter és Asraf Gáni korábbi pénzügyminiszter jutott az afgán elnökválasztás második fordulójába a Kabulban csütörtökön közzétett első fordulós végeredmény szerint.

Második fordulóra akkor nem lenne szükség, ha valamelyik induló a nyolc közül abszolút többséget, ötven százaléknál többet szerzett volna. A Független Választási Bizottság elnöke, Ahmad Juszuf Nurisztáni által közölt adatok alapján – amelyek megerősítik az április 5-i első fordulónak a hó végén ismertetett előzetes eredményeit – Abdulla a voksok 45, Gáni pedig 31,6 százalékát kapta.

Az előbbinek így jó esélyei vannak a második fordulóban, amely június 14-én esedékes. A többi hat jelölt egyébként számos panaszt nyújtott be választási csalásokra hivatkozva, de a bizottság vezetője azt hangoztatta, hogy ezeket figyelembe vették a most közölt végeredmény megállapításánál.

Ez az első olyan elnökválasztás Afganisztánban, amelynek révén egy demokratikusan megválasztott államfő átadja posztját egy másiknak, és megfigyelők fontos próbának tekintik az igen szegény ázsiai ország számára, amelynek egy részét tálib felkelők ellenőrzik.

A jelenlegi elnök, Hamid Karzai irányította megszakítás nélkül az országot a tálib uralom 2001-es bukása óta. Két mandátumot töltött ki, s a szabályok értelmében harmadszor már nem indulhatott.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez