Kevesebb külföldi film a képernyőkön

Bekeményít a Médiahatóság a Mennyei-Birodalomban. A jövőben szigorúbban szabályozzák azoknak a honlapoknak a kínálatát, melyek külföldi- elsősorban amerikai- tartalmakat tesznek elérhetővé a világ legnagyobb televíziós piaca számára.

 

Csökkenteni kívánja a külföldi produkciók számát a videóhonlapokon a pekingi Médiahatóság. Három sasszemű cenzor vizsgál meg minden külföldi alkotást, mely felkerül a honlapra.

Indoklás nélkül levehetnek bármit onnan. Külön utaznak az olyan produkciókra, melyekben “sok a szex és az erőszak”. Tilos ezenkívül a vallási fanatizmus népszerűsítése éppúgy, mint a szerencsejáték propagálása. A jövőben a videóhonlapoknak be kell mutatniuk egy listát azokról a külföldi produkciókról, melyeket be akarnak mutatni. Ennek az előzetes listának az alapján a Médiahatóság bármit törölhet. A cél az, hogy csökkenjen a külföldi filmek aránya a kínai képernyőkön.

Vajon be tudják-e tölteni az így keletkezett űrt a hazai produkciók? Sokan kételkednek ebben. A szakértők egy része úgy véli, hogy a szigorítás azoknak a kezére játszik, akik illegálisan töltik le a külföldi tartalmakat és árusítják, ugyancsak a törvények megkerülésével. A kínai médiapiac hatalmas és a médiahatóság mind kevésbé képes annak ellenőrzésére, hogy egy kínai mit néz a képernyőjén.

A videóhonlapok többsége most arra számít, hogy csökken majd a hirdetési bevételük, mert a hazai produkciók kisebb érdeklődést váltanak ki, mint a Hollywoodból importált filmek, vagy showk. A Médiahatóság eddig is kontroll alatt tartotta a hivatalos televíziós piacot, csakhogy mind több kínai szakad el ettől.

A fiatalok jelentős része nem néz televíziót, hanem maga tölti le azt a programot, mely épp érdekli őt. Ez a nemzetközi trend Kínát is elérte.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez