“Jól jött” a milliódolláros kár a Corvette-múzeumnak

Jelentősen nőtt a látogatók száma az amerikai autógyártás ikonjának számító Corvette-nek múzeumban, miután egy víznyelő nyílt meg az épület alatt.

A februárban történt katasztrófában senki sem halt meg, de a múzeumban kiállított ritkaságok közül nyolc az épület alatt megnyílt víznyelőbe zuhant. Az autók értéke nagyjából egymillió dollár összesen,több közülük javíthatatlanná vált. A Kentucky államban található múzeum életére azonban pozitív hatással volt. Az eset óta ugyanis jelentősen nőtt a látogatók száma.

 
A Kansas City című lapnak a múzeum szóvivője elmondta: tudják, hogy sokan nem feltétlenül az autók miatt érkeznek, hanem azért, hogy megnézzék az épület alatt megnyílt víznyelőt. “Egyrészről nem szeretnénk a víznyelő múzeum lenni, ugyanakkor sok embert csábít be, akik egyébként nem jöttek volna be” – mondta Katie Frassinelli. A lap beszámolója szerint a látogatottság másfélszeresére emelkedett a február óta eltelt hónapokban. A látogatók közelről nézhetnek be a víznyelőbe, és egy szomszédos teremben megtekinthetik az onnan kimentett klasszikus, és rommá tört sportautókat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gödörbe került nyolc autó közül melyiket fogják felújítani, amelyhez a Corvette-gyár is segítséget ígért.

Azokat, amelyek menthetetlenül szétzúzódtak a víznyelőben, továbbra is múzeumi kiállítási tárgy marad, és – ahogy a Kansas City–nek az egyik látogató elmondta – a természet erejére (is) fogja emlékeztetni fogja az embereket, nem csak az amerikai autóiparra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez