Lemondott a jemeni miniszterelnök

A hétvégén teljesen új fordulatot vett a jemeni válság: tegnap az ENSZ különmegbízottjának sikerült egy tűszünetet nyélbe ütnie a szunnita kormányerők és a síita húszik között. Ma meg Mohamed Bászindva bejelentette, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségéről. 

A mai napon Abed Rabbo Manszúr Hádi találkozott a síita húszi vezetőkkel, többek közt Ansarullah lázadóival, akik pár órával korábban megostromolták a jemeni kormány épületét. Ezért a jemeni elnök, Mohamed Bászindva bejelentette, hogy lemond a kormányfői posztról. Habár hivatalosan a döntésével “ki akarja kövezni az utat” a szunnita köztársasági elnök és a síita húszi lázadók vezetője közötti egyezség előtt, de a helyi források szerint miniszterelnök tiltakozásból mondott le, mert úgy véli, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi államfő “kisajátította magának a hatalmat”. 

Az ideiglenes tűzszünet az ENSZ különmegbízottjának köszönhető: Dzsamál Benomar Szanaában szombat éjjel egy közleményben bejelentette, hogy az ellenfelek még vasárnap megállapodást kötnek, amely “előmozdítja a békés átmenetet, és megteremti a nemzeti partnerség, a biztonság és stabilitás alapjait”. Az új “nemzeti egységkormánytól” a húszik azt várják, hogy visszavonja az üzemanyagárak emeléséről a nyáron hozott döntést, amelynek a célja a költségvetési hiány csökkentése volt.

Szanaában, a fővárosban kaotikus helyzet alakult ki a hétvégén:Csütörtökön és pénteken a főváros egyes részeiben is heves harcok voltak. Ezek nyomán éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el, és a hatóságok utasítást adtak az iskolák időleges zárva tartására is. A húszi fegyveresek elfoglaltak több fontos létesítményt, köztük állítólag a kiürített miniszterelnöki hivatalt, az állami rádió főszerkesztőségét, valamint a hadsereg és a vezérkar több épületét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez