A nő, aki túl sokat tudott: Egy újságírónő rejtélyes halála Törökországban

A hétvégén rejtélyes autóbalesetben életét vesztette egy amerikai-libanoni kettős állampolgár, aki az iráni Press Tv-nek dolgozott és Kobáne ostromáról tudósított. A legelképesztőbb az ügyben az, hogy a legtöbb közel-keleti hírforrás szerint nem a”kalifátus” terroristái végeztek vele: minden jel arra utal, hogy a török titkosszolgálat hajtotta végre a merényletet. 

„Serena Simet meggyilkolták vasárnap. A riporternő épen az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet és a kurd erők közötti összecsapásról tudósított” – olvasható a Press TV által kiadott vasárnapi közleményben. Az iráni hírügynökség szerint nem baleset történt, hanem „szándékos gyilkosság, amit a török titkosszolgálat” hajtott végre. Ugyanerre következtetésre jutottak libanoni és szíriai lapok, sőt, néhány török újság is. A nyugati sajtó szintén foglalkozni kezdett a témával. 

Vasárnap délután Sim befejezte a hadszíntéri tudósítását és visszafele tartott a török Suruc városban lévő hoteljébe, amikor az autójába belehajtott egy nagy gépjármű. Surucban szállnak meg a külföldi riporterek és újságírók, akik többnyire innen tudósítanak a kobánei helyzetről is, de az újságírónő sokszor a frontvonal melletti településekről jelentkezett be. A török sajtó azóta kiderítette, hogy a balesetet elkövető nehéz gépjármű egy betonkeverő volt, melynek sofőrje a baleset után rejtélyes módon eltűnt.

Az iráni külügyminisztérium úgy tudja, hogy nem indult nyomozás az esettel kapcsolatban. Teherán szerint Sim „Ankara számára kényes dolognak volt a szemtanúja” a tíz nap alatt, amióta a fronton tartózkodott, és a török titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta. Erről maga a riporternő is beszámolt egy videóban: azt mondta, „minden jel szerint a török titkosszolgálat figyel engem”.

A brit Daily Mail úgy tudja: az újságírónő cikket írt arról, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista csoport harcosai miképp szöknek át a török-szíriai határon. Sim olyan képeket készített, amelyeken látható, hogy a „kalifátus” fegyveresei a WFO-hoz (World Food Organization) és egyéb segélyszervezetekhez tartozó, emblémával ellátott gépkocsikon szivárognak át a határon. Pénteken álruhás rendőrök meg is gyanúsították őt, hogy „kémtevékenységet” végez Törökországban és „előbb-utóbb visszatérnek” hozzá. Sim szülei is azt nyilatkozták a Press TV-nek: „nehezen hihető, hogy balesetről van szó, amikor a lányunk kényes helyen dolgozott“.

Nem ez az első eset, amikor egy, az iráni Press TV-t tudósító újságíró rejtélyes módon életét veszti munka közben: 2012-ben Maja Nasszert nyakon, illetve mellkason lőtte egy fegyveres Damaszkuszban. Nasszer épen a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű szír ellenzéki fegyveres szervezet soraiban felbukkanó – többek közt tunéziai – iszlamistákról és szélsőségesekről írt cikket. Egy mesterlövész végzett vele, amikor a kíséretével a szíriai főváros utcáin tartott helyszíni beszámolót egy váratlan összecsapásról. 

Serena Sim a Press TV-nek  a félelmeiről beszél egy tudósításában:

{youtube}AUNj5hXw0jk{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez