A még mindig szép, ötvenes asszony szemmel láthatólag a fájdalmával küszködik. Eltakarja barna szemét és egy fotóalbum fölött sirdolgál, miközben az imára hívó szó visszhangzik Jokolóban, egy grúz faluban, a csecsen határtól éppen hogy csak egy picivel délre.
Leila Akisvili próbál összeszedett maradni, még akkor is, amikor két fia, Hamzat és Khalid Borkasvili haláláról beszél. Már fél doboz papírzsebkendőt használt el, jóllehet a történet még csak most kezdődik. Itt, a 12 kilométer hosszú Pankiszi völgyben. Ahonnét a kiábrándult fiatal grúz dzsihádisták közül sokan nyugatra indulnak, Szíriába a szomszédos Törökországon keresztül. Az Iszlám Állam terrorszervezetbe.
Leila háza is két dzsihádista otthona volt valamikor. A fiai, Hamzat és Khalid Borkasvili sem tértek vissza Szíriából. De a nő sorsa másban is hasonlít Timuréhoz: ugyanaz a nő a menyük.
Szeda Dudurkajevának hívják, jóllehet most az Aisa nevet használja. Nagy, barna szemei, hosszú szempillái, érzéki vonásai vannak. Ő volt valamikor Csecsenföld legkívánatosabb menyasszonya, Aszu Dudurkajev lánya. Az édesapja miniszter volt Ramzan Kadirov csecsen elnök kormányában: azért váltották le, mert nem tudta “kontrollálni” fanatikus lányát.
Kadirov, aki nagyon közel áll Putyin orosz elnökhöz, és támogatója Asszad elnök rendszerének Szíriában, hihetetlenül aktív Instagram oldalán adta hírül minisztere menesztését tavaly novemberben. Azt írta: “Dudurkajevnek, aki az egyik legfontosabb tárcát vezeti, nincs erkölcsi alapja ahhoz, hogy morálról és hazafiságról beszéljen az alárendeltjeivel. A saját lánya a wahhabiták és banditák között van, akik civilek vérét ontják és iszlám szent helyeket robbantanak fel Szíriában.”
Szeda, a csecsen szépség azért ment Szíriába, hogy hozzámenjen Leila fiához, Hamzathoz. Leila egyre jobban szipog, miközben mesél. Azt mondja, amikor a két fia még kicsi volt, Ausztriába küldte őket a volt férjéhez. Úgy gondolta, ő jobb életet biztosíthat nekik, és azt akarta, hogy minél távolabb kerüljenek Pankiszi radikalizálódó légkörétől. Hamzat, amikor még csak 12 éves volt, egy napon a wahhabita szélsőségesek ruhájában ment haza. “Azt hittem, Európában elhagyják a wahabbita tanokat. Tévedtem.”
Másfél évtizeddel később, amikor Hamzat visszatért Ausztriából, öt nyelven beszélt és a bécsi egyetem mérnöki diplomája volt a zsebében. De mindezt a tudást Szíriába vitte, hogy Tarkan (Abu Omar el-Sisani) mellett harcoljon.
“Hamzat lett a tolmácsa, és mindenhova vele utazott, soha nem mozdult mellőle, nagyon tisztelte.” Leila csak nagyon ritkán hallott felőle. “Könyörögtem neki, hogy hívjon Skype-on. Szégyen egy mudzsahedre, ha nem engedelmeskedik az édesanyja kívánságának.”
“Nem aludtam éjszakánként, Hamzat hívását vártam. Egy este aztán végre jelentkezett. Hirtelen ott volt a képernyőn a fiam, fekete sállal a fején, amelyre az volt arabul írva, hogy “Isten hatalmas”. Amikor megláttam, nem tudom elmondani, mit éreztem. Arra kértem: ‘Az Isten szerelmére… Allah szerelmére, vigyél magaddal oda, Szíriába, csak meg akarlak ölelni, semmi mást nem akarok’.”
Hamzat beleegyezett. “Megkérdeztem, hogy mit vigyek. Azt mondta, grúz mézet és csurcskelát Abu Omar al-Sisaninak, aki nagyon szereti ezt a hagyományos grúz cukorkát. Ismertem Abu Omart. Itt nőtt fel Pankisziben, és egy ideig Grúziában dolgozott. Bepakoltam mindent, amit a fiam szeretett, és ami hiányzott neki, aztán busszal Törökországba utaztam.”
Leila kelletlenül beszél a fia feleségéről – a lányról, aki elhagyta gazdag apját, fényűző életét, és Szíriába ment, hogy egy dzsihádista asszonya legyen. Azt mondja, Szeda és Hamzat online ismerkedtek meg, és a lány útra kelt testőrökkel védett otthonából, hogy meglátogassa Hamzatot, aki megsebesült és kórházban ápolták. Elismeri, hogy valaki segített Szedának kijutni Hamzathoz Szíriába, de azt nem árulja el, hogy az illető rokon volt-e, vagy barát.
Kadirov elnök, akiről köztudott, hogy üldözi a wahhabitákat (és másokat is) Csecsenföldön, “becsületbeli ügynek” és “prioritásnak” tartotta, hogy Szeda, aki most Aisának hívja magát, visszatérjen a szülőföldjére. A csecsen kormány kutatása az ex-miniszter lánya után Leilához vezetett. “Megkerestek, és azt mondták, hozzam vissza azt a lányt. ‘Nem tartozik a hozzád hasonlók közé’ – tették hozzá.”
Az anya Szíriába ment, kettős céllal: hogy lássa a fiát és meggyőzze a lányt, hogy az térjen vissza a családjához. Aggódó anyaként, rejtekhelyeken és határokon keresztül bújkálva jutott el a felkelők egyik erősségébe szíriai területen, hogy visszaszerezzen egy csecsen hercegnőt.
“Azt mondták, valaki várni fog Törökországban és elkísér Szíriába. Az illető egy szó nélkül beültetett a kocsijába, a kezembe nyomott egy mobilt, és valaki rossz oroszsággal megkérdezte tőlem: Abu Abdula édesanyja vagyok-e? Mondtam, hogy igen. Aztán újra megkérdezte, hogy tényleg annak a férfinak az anyja vagyok-e, aki a minap vett el egy csecsen nőt. Erre is igennel válaszoltam. Egy nagy épületbe mentünk, tele sebesültekkel, szíriai menekültekkel.”
“Egy nagy terembe léptem, ahol körülbelül tíz asztalt láttam számítógépekkel és hosszú szakállú férfiakkal. Mit mondhatok? Nagyon ijesztőek voltak. Fiatal csecsen fiúk újra megkérdezték, hogy Abu Abdula anyja vagyok-e. Ismerték.” Leilának akkor fogalma sem volt arról, hogy milyen híres lett a fia dzsihádista körökben, miután megjelent a YouTube-on és és az egész muszlim világot a dzsihádban való részvételre szólította fel.
“Aztán jött valaki, és egy buszállomásra vitt bennünket. Kifizette a jegyünket. Egy vasat sem költöttem. Onnét a szíriai határra mentünk.” És végre meglátta a fiát, aki már nem az a fiú volt, akit ő ismert. “Komor volt, mindenféle fegyver volt nála. Nem az a gyerek volt, akit felneveltem. Egy autóhoz mentünk, amelyet fegyveresek vettek körül további kocsikban: szemmel láthatólag rá vigyáztak. Voltak ott járművek, telepakolva fegyverekkel, minden eshetőségre készen. Amikor beszálltam, a lány (Szeda) is ott volt.” Hamzat szerint az autó Tarkané volt. “Azt mondta, ezt a kocsit és néhány másikat Iránból hozták, és hogy ő az egyetlen ember, aki hozzáférhet.”
Ezt leszámítva Hamzat meglehetősen kényelmetlen körülmények között élt, és pénze is kevés volt. “Még száz dollárt sem tudott adni. Azt mondta: sajnálom, mama, az életemet Allahnak ajánlottam, és nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudok pénzt adni neked, mert nekem sincs. Csak egy ruhája volt, amit a felesége mosott. Mindig azt hordta.”
Leila szerint a menyét ez nem zavarta. Egymást szerető pár voltak. Szeda azt mondta neki, hogy szabad akaratából volt Szíriában. “Nem panaszkodott semmi miatt sem. Megdöbbentett. Olyan gyönyörű volt, mint egy angyal. Azt mondta, szabadabb volt, lelki szabadságban élt ott. Ahogy egy muszlim nőhöz illik. Előttem szégyenlős volt. Beszéltem a fiammal. Elmondtam neki, hogy Szeda apjának emberei felhívtak, és azt mondták, hogy a feleségének haza kell mennie, és hogy a gondját viselik majd. De a lány azt válaszolta: marad, és kész meghalni ott.”
Éjszakánként Leilát gyakran légicsapások ébresztették. Térdre ereszkedve könyörgött a fiának, hogy hagyja ott Szíriát, térjen vele haza. “Azt kérdeztem: miért kell meghalnia, itt, idegen országban. Azt mondta, Allah ösvényét követi, és fel akarja magát áldozni.”
Leila találkozott Tarkannal is, aki eljött őt meglátogatni. “Egy szobába vittek, tele férfiakkal. Ott azt mondták: Omar al-Sisani jön holnap, és külön beszélhetek vele. Oda kellett adnom neki a csurcskelát, amit annyira szeret. Másnap jött is, leültünk, és egy órát beszélgettünk. Semmi különösről nem esett szó. Csak arra volt kiváncsi, hogy vannak a szomszédok, és Pankisziről kérdezett. Azt mondta, hogy nagyon szereti és tiszteli a fiamat, aki odaadó és fegyelmezett muszlim.”
Leila elcsodálkozott azon a hódolaton, amivel Tarkant körülvették. Az ő szemében csak egy pankiszi fiú volt. “Megkérdeztem, milyen beosztásban van, és miért védik ennyire, miért jönnek hozzá tanácsért, konzultálni vagy a terveiket megbeszélni. Azt mondták, hogy ő a második Bin Laden. Így is tekintettek rá.”
Az első részt itt olvashatják, folytatást pedig itt.