Hogy milyen? Rendkívüli, szívfacsaró, zavarba ejtő, inspiráló, és nagyon-nagyon különbözik attól, amire számított – mondta a CNN riporterének, Fareed Zakariának.
A néhány nap, amit ott töltött, nagyban árnyalta benne azt a képet, amit a média fest az országról. Vagy amit a hosszú ideje feszült amerikai-iráni kapcsolatok miatt alakított ki.
Melegen köszöntötték az emberek, amikor stábjával az utcákat járta, örültek neki, hívták, hogy kóstolja meg az iráni ételeket. “Teljesen idegen emberek jöttek oda hozzám, és kérdezték: honnét jöttem. Amerikából? És kipróbálta már a perzsa konyhát? Köszönjük, hogy itt van…”
Maga a műsor azzal kezdődik, hogy a tőle szokatlan módon meglepett séf elmondja: mennyire örül, hogy végre beutazhatja Iránt, annyi év sikertelen kísérlete után. Röviden mesél a történelemről: királyokról, hitekről, háborúkról, művészetről. Aztán a nézőkhöz fordul: felejtsék már el a politikát egy pillanatra, ha lehet. Mi a helyzet az ételekkel? Azok itt csodálatosak.
Helyi vendéglőkbe, bowlingpályákra, családi asztalokhoz, városi terekre viszi el a nézőket. Az első étel, amit megkóstol, bárányból készült kebab, perzsa rizzsel. A partnere pedig egy kortárs művészeti galéria kurátora és pisztácia-szakértő.
Rákérdez arra, hogy mi a buli abban, ha olyan helyre ülünk be, ahol tilos az alkohol és a tánc. A kérdésre a stáb válaszol: irániakat mutat, ahogy bowlingoznak, dart-nyilakat dobálnak és kosárpalánkot ostromolnak. Szemmel láthatóan jól vannak.
Aztán hátrahagyja Teheránt, hogy találkozzon a Washington Post riporterével és annak perzsa feleségével. Akik nagyon reménytelinek látják Irán jövőjét, de – mint kiderül – a felvétel után hat héttel titokzatos módon őrizetbe vették őket. Sajnos, ez Iránban nem elszigetelt eset – mondja Bourdain.
Aki aztán megkóstolja a dizit, a krumplival és csicseriborsóval készített bárányragut. Egy Faruk nevű férfival együtt, aki szenvedéllyel beszél az ősi Perzsia kulináris történelméről, és arra figyelmezteti, hogy a legjobb ételeket az otthonokban főzik: a recepteket és a titkokat generációról generációra öröklik az újabb nemzedékek. Aztán belemerül egy dekadens sokfogásos ételsorba, amelyben tej és csicseriborsó van, friss hal a Perzsa öbölből és a Kaszpi tengerből, és feszendzsán: sült csirkéből, darált dióból, gránátalmából, hagymából, paradicsomszószból készített ragu.
{youtube}cGWhGCy1CNE{/youtube}
Iszfahánban birijániból csap lakomát: darált bárányszegy, kurkuma, fahéj, hagyma, menta és sáfrány van a tányérján. Közben a gyönyörű Imám mecsetet mutatja a kamera, meg a mindennapi életet a környékén. Ebéd után a sztárséf is kimegy az utcára: azokat kérdezi Irán jövőjéről, akik azt formálni fogják. Fiatal nőket és férfiakat, sétálókat, autósokat. És azzal fejezi be, hogy szerelembe esett azzal az Iránnal, amelyet felfedezett. De azért megjegyzi: óvatos, mert nagyon is valós fenyegetések léteznek még az országban.
A vele készült interjúban Bourdain arról is beszél, hogy nagyon-nagyon kevés helyen találkozott olyan vendégszeretettel, mint ami Iránban mindennapos. “Mondták, hogy erre számíthatunk. De igazán csak akkor hiszed el, ha mindenhol ezzel találkozol.”
Hogy megmutassa, mire gondol, arról az estéről mesél, amikor csapata az iráni stábbal együtt ült be egy étterembe, hogy megünnepeljék a producer születésnapját. Körülöttük helyi családok vacsoráztak, perzsa zenét hallgatva. Aztán valaki rájött, hogy kit köszöntenek, és az egész vendéglő elénekelte a Happy Birthdayt, tortát ajándékoztak az ünnepeltnek.
Irán sokoldalú kultúrája szerinte “se nem nyugati, se nem keleti, hanem a kettő között van”. Az egyik helyen, egy háznál, ahol tradicionális perzsa ételeket főztek neki, a házigazda arról beszél, hogy Irán zavarba ejtő. Bourdain ehhez annyit tett hozzá, hogy az ország ellentmondásai a zavarba ejtőek.